Pokoli kör 1. fejezet

Új történet!
Sajnálom, hogy ilyen régóta nem jelentkeztem, de nem jött az ichlet. Az igazság az, hogy fogalmam sincs hogyan folytassam. Az eredeti terveimtől eltértem, mert azt túlságosan szomorúnak találtam, és reméltem hogy ebből az elfelejtős dologból majd jó fog kisülni, hogy majd eszembe jut valami, de nem így van. A történetet mostmár nyersnek érzem, túlságosan valószerűtlennek, és fogalmam sincs hogy hozhatnák ki belőle még valami jót. Ha ez sikerül ti tudjátok meg legelősször, türelmeteket kérem és itt egy másik történet, hogy legyen valami olvasnivaló addig is.
puszi Ízisz

1. fejezet
Minden megváltozik
Isabella Marie Black szemszöge

Puha ajkakat éreztem számon, forró leheletet orcámon és puha kezek érintését hasamon. Én pedig úgy kaptam ezek után, mintha az életet jelentenék nekem, és végül is azt is jelentették. Szenvedélyesen túrtam bele hajába, simítottam végig izmos hátán és húztam olyan közel amennyire csak tudtam. De ez nem volt elég. Akartam őt. Teljesen. Kezem lejjebb siklott, végig hátán, majd előre ágyékához, hogy megszabadítsam nadrágjától. Belemosolygott csókunkba. Majd segített nekem, hogy letudjam húzni róla nadrágját. Majd egy villámgyors mozdulattal pólójától is megszabadult, majd elkezdte lefejteni rólam vékony csipkehálóingem. De ezt már nem gyorsan. Szépen, lassan, érzékien, miközben csillogó szemmel nézte testem, gömbölyű hasamnál viszont megállt. Két oldalt megfogta, majd fülét rányomta, és úgy hallgatta gyermekünk apró, de oly erőteljes szívdobbanásait. Majd felkúszott hozzám, nyomott egy apró puszit homlokomra, majd felkelt az ágyból. És elkezdett felöltözni. Én pedig leesett állal néztem, miközben éreztem a nedves könnyeket arcomon. Már nem tart vonzónak gömbölyű hassal? A fiuknál még nem zavarta. Már nem vagyok elég szép? Zavarja az a pár kiló amit felszedtem? Vagy a melleimet nem tartja már elég vonzónak? Mondjuk három gyerek után a testem már tényleg nem olyan, még akkor sem, ha a vámpír gének miatt megragadtam 18 éves testi szinten, hiszen félvámpírságom, csak a sejtjeim öregedését gátolja, formabeli változását nem. Férjem hátranézett, majd értetlenül bámult könnyeimre és kétségbeesett arcomra és persze egy szempillantás alatt mellettem termett és az ölébe vett.
- Mi a baj kicsim? Fáj valamid?- kérdezte, majd riadtan pillantott hasamra,
- Már nem tartasz vonzónak? –kérdeztem szipogva, majd könnyes szemeimet övébe fúrtam, ő pedig elmosolyodott, aggódásnak már nyoma sem volt arcán.
- Jaj, Bells! Milyen kis butus vagy! Te vagy a világ legszebb és legszexisebb nője és el se hiszed mekkora erőfeszítésbe került most elszakadni tőled, viszont vár minket az orvos ultrahangra. Dr. Watson elnéző, de szerintem még egy késést már nem tolerálna és tudom, hogy később megbánnád, ha emiatt elveszítenénk. De, egész délután szabad vagyok. A fiúk pedig kint lesznek a parton, úgyhogy miénk az egész este. –mondta, miközben finoman letörölgette arcomról a könnycseppeket.
- Jól esik, hogy ezt mondod, de tudom, hogy egy dagadt tehén vagyok. És 3 szülés és szoptatás után már persze, hogy a melleim sem a régiek! –mondtam, majd kezeim karba fontam, hogy el is takarjam őket. Meghökkenve nézett rám, majd kezeimet finoman lefejtette melleimről.
- Gyönyörű, formás melleid vannak! A hasadnál pedig, amiben a mi kis lányunk van, csodásabb dolgot el sem tudok képzelni. Úgyhogy ne aggódj! És ilyen butaságot ne halljak többé! –mondta komolyan, majd finoman az ölébe vett és bevitt a fürdőszobába, ahol már egy kád meleg víz várt.


- Én vezetek! –szóltam rá kedvesemre, mikor már nyitotta volna ki nekem az anyósülés felöli ajtót.
- Terhes vagy! Nem jó, ha vezetsz! Ráadásul úgy száguldasz az utakon, mint egy őrült. –mondta bosszankodva és ellentmondást nem tűrve. Szigorú, és könyörgő tekintetemre azonban megadta magát. És egy nagy sóhaj kíséretében átnyújtotta nekem a kocsi kulcsot, én pedig vigyorogva szálltam be a kocsimba és indítottam be azt, hogy pár perc múlva, -férjem szavaival élve- mint egy őrült száguldjak az utakon.
- Visszasírom azokat az időket, amikor még csak az öreg chevryvel kb. 50-nel tudtál menni. –mondta fejcsóválva, én pedig felnevettem.
- Nyugi Jacob! Egy bizonyos részig vámpír vagyok. - erre mordult egyet és izzó dühvel kezdte pásztázni a környéket, de próbáltam nem figyelni rá -Az érzékszerveim élesebbek, mint akkor! Nem fogok karambolozni!- folytattam miközben befordultam a forksi kórház parkolójába.
- Különben is, a terhesség nem ok arra, hogy ne vezessek.
- Jól van! Nyertél! –mondta feltartott kezekkel, majd gyorsan kipattant a kocsiból, hogy kisegítsen a kocsiból, de én azért is gyorsan kiszálltam. Nem szeretem amikor porcelán babaként kezel. Már nyitotta is volna a száját, hogy leszidjon, amiért ilyen hírtelen mozdulatokat teszek és amiért nem várom meg, hogy segítsen, de aztán látva mérges pillantásom inkább becsukta a száját. Én pedig elmosolyodtam és kezét megfogva elkezdtem a kórház felé húzni.
A váróteremben sokan voltak, kedvesen köszöntünk nekik. Nagyjából mindenkit ismertünk, ők viszont természetesen úgy ismertek minket, mint mr. és mrs McCabe, a kedves fiatal házaspár,akik már 8 éve, hogy ideköltöztek Los Angelesből. Ők úgy tudják, hogy 2 idősebb fiunkat, Wadet és Emettet örökbe fogadtuk, miután 9 évvel ezelőtt elvesztették szüleiket és nem lévén más rokonuk mi fogadtuk be őket. Persze ez megköveteli, hogy álruhában járjunk. Jake például körszakállat szokott felragasztani (eredetit nem akar növeszteni, mert rühelli és végül is arra a kevés időre amit a városban tölt nem is kell) szemei köré pedig szarkalábakat szoktunk ragasztani, amit egy Seattlei sminkmestertől szoktunk venni. Nekem a nyakam közepéig érő barna göndör hajam van, sárgás szemem és nagyobb orrom, azonkívül szemüveget hordok. Az orromat szintén a sminkmestertől szerezzük be. Szörnyen kényelmetlen, de egyébként teljesen olyan mintha a sajátom lenne.
- Szólok a nővérnek, hogy be vagyunk jelentkezve dr. Watsonhoz
- Oké! Én is megyek.
- Nem szükséges! Nyugodtan ülj le. –mondta, de látva tekintetem, inkább letett róla- Jól van! Csak annyi rossz dolog történt már veled és én szeretnék vigyázni rád!- mondta lágyan, miközben szeme tele volt aggódással
- Tudom jól! És hidd el nagyszerűen csinálod, viszont egy kicsit túlzásba viszed! Nem lesz semmi baj. Őt nem fogjuk elveszíteni. –mondtam, miközben végigsimítottam hasamon és szomorúan gondoltam előző kisbabámra, akit nem sikerült világra hoznom. De ezt gyorsan ki is töröltem fejemből. Ez nem fog még egyszer megtörténni. Őt nem fogom elveszíteni. Megszorítottam Jake kezét, majd elindultunk a pult mögött szorgosan dolgozó csinos nővér felé.
- Jó napot! Be vagyunk jelentkezve dr. Watsonhoz. –mondta Jake
- Jó napot. Máris megnézem. –mondta miközben fel sem nézett a számítógépből.
- Igen. Mr. és Mrs McCabe. A doktor úr már várja önöket. –mondta, majd mosolyogva felnézett ránk. Jake pedig megmerevedett és kitágult szemekkel nézett a pult mögött álló nőre. Szeme tele volt szerelemmel és valamilyen meghatározhatatlan dologgal. Azzal amit minden vérfarkason látok, amikor bevésődésére néz. De ez nem lehet. Azt mondta vele ilyen soha nem fog előfordulni. És mégis. Látom, hogy néz erre a nőre. Tudom, hogy bármennyire is fog ellene küzdeni, rám már sosem fog többé úgy nézni. Ezzel vége. Tudom, hogy sose volna képes elhagyni. Hogy sose tenne velem ilyet. Inkább megtagadja énjét, semmint fájdalmat okozzon magának. De ezt így nem akarom. Soha nem tudnék együtt lenni vele úgy, hogy közben tudom, erről a nőről álmodik és akaratlanul is elképzeli milyen lenne vele. Ebbe a végén beleőrülne, ahogyan én is. Hiszen a farkasok nem tudnak a bevésődésük nélkül élni. Ő sem tudna. Viszont ezt nem ismerné el, inkább pusztulna el. Ezért kell most nekem erősnek lenni. Ahogyan reggel elszakadt tőlem, egy későbbi jó érdekében, úgy kell most nekem véget vetnem ennek. Jakenek nem kell választania. Majd én döntök helyette. Én pedig azt akarom, hogy boldog legyen. És, ha ő egy másik nővel boldog, akkor megadom neki. Mostantól már csak a barátja leszek. Gyermekei anyja. Semmi több. Még ha ez mérhetetlenül nagy fájdalommal is jár. Elviselem. Régen is elviseltem. Amikor ő elhagyott. Azt hittem akkor, hogy vége az életemnek. De továbbléptem és habár sosem tudtam elfelejteni teljesen és mindig is ő maradt a nagy ő, de megtanultam nélküle élni. Nélküle boldog lenni. Ráadásul Jaket nem fogom elveszíteni. Továbbra is barátok leszünk. Igen. Ezt is túlélem. Csak erősnek kell lenem. Ha látja rajtam milyen könnyen túlléptem rajta, akkor ő is túl fog lépni. Nem fogja marni annyira a bűntudat. Ezzel tartozom neki, hiszen annak idején ő mentett meg. Nem csak a fizikális haláltól, de a szellemitől is. Nélküle összeroppantam volna. Ennyivel tartozom neki. És erősnek kell lennem. Nem csak érte, hanem a gyerekeinkért is. Hiszen ez őket is épp annyira érinti. Nekem pedig az a dolgom, hogy támogassam őket. Hogy vigyázzak rájuk. Hogy átsegítsem őket a nehéz időszakon. Magamra most nem is szabad gondolnom.
Elengedtem szerelmem kezét. Majd megmondtam a nőnek, aki éppolyan megbabonázva nézte Jaket, mint ahogyan Jake őt, hogy fújja le a mai vizsgálást és rakja át a jövő hétre, mert közbejött valami. Majd a megbabonázott Jaket otthagyva elkezdtem kifele sétálni, csakhogy ekkor észhez tért és megfogta karomat, ezzel megállítva.
- Ettől semmi sem változik.
- De igen. Minden megváltozik. De ne aggódj. Nincs semmi baj. Nem a te hibád és továbbra is lehetünk barátok. A srácoknak viszont csak a jövő héten kellene elmondani. Wade ezen a héten vizsgázik nem tenne jót neki. Addig kérlek próbálj nem átváltozni, vagy lehetőség szerint titokban tartani. A válást én intézem. A ház az enyém, de természetesen pénzben megkapod a felét plusz még a bankban lévő pénzünknek egy részét. Gyerektartást nem várok. El tudom tartani a srácokat. Persze megkövetelem, hogy legalább annyit foglalkozz velük mint eddig. Bármikor jöhetsz. Fenntartok, majd neked egy szobát a házban. A lány is szívesen látott vendég. Szólj, ha bármiben segíteni kell. Barátunk maradhatunk. Olyanok, mint a legelején. Csak barátok. –mondtam, majd lefejtettem ujjait vállamról és kisétáltam a korteremből.