2011. március 23., szerda

15. fejezet Hogyan tovább?



Létezik-e határ őrület és józanság, boldogság és szenvedés között? Létezhet-e az egyik, a másik nélkül? Èrezni lehet egyazon pillanatban mindkettőt? Vagy az egyik végleg kizárja a másikat..legalábbis abban a pillanatban. Szakadhat el hirtelen minden, mi a normál tudathoz kötött, hogy aztán a gomolygó sötétség, a homályos őrület szippantson be. Ès a boldogság világos óráit is, egy másodperc alatt űzheti el néhány vad hullám, melyek átcsapnak fejed fölött, s lerántanak a mélybe..talán örökre. De az érzelmek mennyire összetettek? Èrezhet az ember ennyi mindent egyszerre? Örömöt-szenvedést, kétséget-megnyugvást, őrületet-józanságot. Mert én ezt érzem. Lázasan kavarog bennem, örvénylik, s egyre csak mossa a józanész partjait. Van-e elég erőm megállítani? Vagy a végén mindent elmos? De akkor mi marad? Marad-e egyáltalán valami? Nem tudom, s nem is akarom megtudni. Járják csak vad táncukat, míg el nem fáradnak. De akkor, az egyik felülkerekedik majd. S az a pillanat dönt el mindent. Őrület-szenvedés vagy világosság-boldogság.



15. fejezet

Mosolyogva ringattam karjaim között a babámat. Figyeltem édes kis arcát, s kezét érintve néztem álmát. Még csak egy hetes volt ugyan, de olyan, mint egy 4 hónapos csecsemő, egy igazán okos csecsemő, különleges képességgel. Èrintés útján tudott képeket, gondolatot közvetíteni, s álmában akarata ellenére is beleleshettem fejébe.
Most egy kicsi maciról álmodott, arról a maciról, amit ma kapott Rosalietól. De ö másképpen látta a dolgokat, mindent sokkal nagyobbnak. A macit pedig különlegesen szépnek. Mellé Emettet képzelte, furcsa módon hasonlította össze nagybátyát a macival. Aztán a maci eltűnt, helyébe én kerültem. Mindenütt ott voltam, s minden jót jelentettem. A világot számára. Ezeket a képeket mindig megszeppenve néztem, arcomról ilyenkor lehervadt a mosoly. Eszembe jutatta mekkora szüksége van rám, hogy mekkora felelősség terhel,és eszembe jutatta azt is, hogy én nem is mindig vagyok ilyen mosolygós. Hogy arcom gyakran komor és réveteg lesz, hogy olyankor nem tudok ránézni, mert eszembe jut, hogy szeme miért tengerkék, és hogy miért láthatom gondolatait. Mert olyankor kezem ökölbe szorul, s félek rá is csak gyűlölettel néznék. Úgy, ahogy egy anyának sosem szabad gyermekére nézni. De ott vannak vörös tincsei melyek hófehér arcát keretezik. Edward tincsei. Talán a baba, mégis szerelmünk gyümölcse? Lehetséges, de lehetetlennek tűnő. Csak a vörös fürtök…
- Èrdekes, hogy a babák ösztönösen tudják, ki szereti őket a legjobban, hogy ki is az ö mamájuk. –mondta Edward halkan, miközben mögém lépett, s finoman nyakamba puszilt. Testem az ismerős borzongás járta át.
- Milyen volt a vadászat? –kérdeztem, miközben az ablak felé fordultam, és figyeltem, ahogyan a nap első sugarai előtűnnek a hegy megül.
- Most nem találtunk ragadozót. Victornak is csak szarvast tudtunk hozni. –mondta aggódóan, miközben megcirógatta a baba arcát.
- Nem baj. Nem vagyunk válogatósak. –suttogtam halkan, könnyednek szánt hangon.
- Már megint nőtt. Ha egy ideig nem látod, hacsak pár óráig, már akkor is nagyon szembetűnő.
- Ha látod, akkor is. –mondtam aggódva. Tudtam, hogy fiam halhatatlan, hogy amint felnő, megáll a gyors növekedésben. De nem szerettem a gondolatot, hogy csak ennyi gondtalan gyermekkor vár rá. Pár röpke év, melyet elszigetelve kell eltöltenie gyors növése miatt. Nem lesznek gyerekkori barátai, sem iskolás emlékei.
Mocorogni kezdett kezemben, s álmosan nyitotta ki sötét sürü pillákkal keretezett igéző szemeit. Pontos volt. Mindig ilyenkor kelt fel, pontosan akkor amikor feljött a nap. S nem sírt soha. Születésén kívül, még nem hallottuk hangját. Az estéket végig aludta. Nappal is csak háromszor evett, akkor viszont több mint fél liter vért, a tejet nem tudtuk megkóstoltatni vele.
- Szólok Rosalienak. –mondta Edward, mikor a kicsi megérintve az arcomat egy vérrel teli cumisüveget küldött nekem gondolatban.
- Nem kell. van két egészséges lábam, amit tudok használni. – mondtam, miközben rámosolyogtam, majd villámgyorsan a nappaliban termettem. Már mindenki itt volt, kivéve Carlisleit és Esmet.
- Hát felébredt az én kis unokaöcsém? – kérdezte gügyögve Rosalie, miközben fiam hóna alá nyúlt, és kivette kezemből.
- Ö nem csak a tiéd Rose! Ugye picur? Ugye én vagyok a kedvenc nagybácsid, ugye, ugye? –gügyögte Emett aki most is ott loholt felesége mögött.
- Nem etethetném meg ma én, Rosebaby? –kérdezte esdekelve Emett, de most nem poénkodott. Tényleg szerette volna. –Bella már tegnap is megengedte volna! –mutatott rám, miközben lábával dobbantott egyet, mint a hisztis kisgyerekek.
- Jól van. –adta be a derekát, Rose. Majd átadta neki fiamat, ö maga pedig elment a konyhába, hogy elkészítse neki a reggelit.
- Akkor délben csinálhatom én? –kérdezte ugrálva Alice, én viszont csak a fejemet csóváltam. Igazán viselkedhetnének korukhoz méltóan.
- Akkor nem? Miért? Ha neki szabad, nekem miért nem?
- Csinálhatod. Ès nem is kell az engedélyemet kérni. – mondtam, majd visszamentem a szobámba. Bár a fiam vérével nincs gondom, azért nem volna szerencsés előttem vérrel itatni, mégha az egy büdös növényevőé is.
Edward természetesen követett. ès amint becsuktuk magunk mögött az ajtót átölelte derekamat, és szenvedélyesen nyakamba csókolt, miközben keze pólóm alá vándorolt. Finoman cirógatta lapos hasam, majd erősebben markolta meg mellemet. Azon nyomban ellöktem magamtól, és messze hátráltam tőle. Nem is voltam tisztában vele mit teszek, a mozdulat reflexként jött, mondhatni ösztönösen. Keze nyomán úgy éreztem ég a bőröm, de ez nem az a jó féle bizsergető égés volt. ègett mert úgy éreztem egy másodpercre újra ott vagyok, messze a Cullen család nappalijának padlóján…
- sajnálom. –mondta gyorsan, bűntudatosan. Kezeit maga elé emelte, jelezte nem akar bántani. Persze ezt tudtam magamtól is. De akkor, ott abban a pillanatban! Hogy tudnám ezt elmagyarázni neki, megértetni vele?
- èn sajnálom. Sajnálom. Még nem megy. Csak adj egy kis időt! –kérleltem, miközben számat harapdálva az ajtó felé vettem az irányt. Nem akartam most látni csalódott arcát. Nem tudtam volna a szemébe nézni. Túlságosan fájt. A többiek túlléptek a dolgokon. Elfelejtették, boldogok voltak. Mintha nem is egy hét telt volna el a feszült várakozás óta, mintha nem pár hónapja dőlt volna össze minden. Még Edward is. A mindig önmarcangoló, bűntudatos Edward is. Szereti Victort, úgy tekint rá, mint fiára. Òvja, szereti, pátyolgatja. Fiam vörös haja egyértelművé tette számára, ö a kizárólagos biológiai apja. Az utána következők pedig mintha nem is volnának fontosak. Mintha nem is történtek volna meg. Mintha attól még, hogy Aro tettének nincs következménye, már nem is lenne maradandó az egész. Persze nekik nem is az. Mert velük nem történt semmi. Az érzéketlenség boldog állapotában suhantak, míg én minden méltóságomat elvesztve mondtam búcsút emberi életemnek. Nem is tudhatják, nem is érthetik. Èn sem értem, pusztán érzem. Szeretem a fiam, mégsem tudom elfogadni. Kék a szeme, vonásai pedig Arot tükrözik. Az pedig, hogy a haja vörös nem jelent semmit. A nővérem, Grace haja is vörös volt, s Aro családja között is lehetett vörös hajú. Nincs biztos. Csak egy DNS vizsgálat lenne az, amitől viszont rettegek. Mert jobb őrlődni két lehetőség között, mint biztosra tudni egy rosszat. Vagy mégsem?
- Bella! – kopogott be Rosalie, majd választ nem várva be is nyitott. Kezében fiam ficánkolt. Kezét türelmetlenül nyújtogatta felém, szája legörbült, vészesen remegett.
- Mindenképpen te kellesz neki. –mondta, egy sóhajtás közben, miközben én átvettem tőle fiamat. Azon nyomban megnyugodott, s újra békés érdeklődéssel szemlélte a világot.
- Rémes. –motyogta, majd körülnézett –Egyébként miért is vagyunk Esme-ék szobájában? –kérdezte, de én csak a fejem ráztam, majd fáradtan leültem az ágyra.
- Hogyan tudtad feldolgozni? –kérdeztem, mire Rose arca rögtön komor lett. Leült mellém, miközben tőle nem megszokott kedvességgel kisimított egy kósza tincset arcomból.
- Segített, hogy minden más volt. Hogy eleinte a vér elvonta róla a figyelmem, aztán pedig a bosszú tervezése. Bár igaz, amikor azt mondják a bosszú nem old meg semmit. Ha jobban is érzed magad, mikor elképzeled, hogy ö is éppen annyira szenved, mint te, mikor látod, sőt te magad okozod. De az az érzés, ami akkor elönt, a vágy a düh ami hajt, nem jó dolog. Távozta után, csak még üresebb leszel. Üres, megtört. Mindenhol csak azt látod. Maga a tested az, ami emlékeztet rá, s abból nem lehet kibújni. Úgy érzed mocskos vagy. De minden egyes nap, minden egyes fürdéssel megszabadulsz egy kicsi piszoktól. Eleinte félsz mosakodni, féled a víz érintését is, majd megtanulod eltűrni. Majd már a törölköző sem tűnik olyan durvának. a végén pedig képes leszel belenézni a tükörbe, eltűrni mások érintését. Segít, ha olyan társ van melletted, aki folyton biztosít róla, hogy attól még ez a te tested, s tiszta, gyönyörű. Aki nem undorodik tőled, mint saját magad. Aki megtanít újra befogadni a gyengéd érintéseket. S ahogy képes vagy elfogadni, eltűrni, úgy a gondolat sem fog már annyira riasztani. Egy távoli rossz emlék lesz, s nem pedig az a dolog, ami kitölti az életed. –mondta, s szavainak egy kedves mosollyal adott nyomatékot. Nem tudtam viszonozni. De talán egy nap, majd sikerül.

8 megjegyzés:

  1. egyszerűen nem is tudom mit írjak!!nagyon megható rész, a kétség,hogy talán mégis Edward fia , Bella örlődése , és persze Edward közeledése......
    a.n

    VálaszTörlés
  2. szia gratulálok én bellának azt mondanám menjen és pusztítson el mindenkit aki fontos aronak utoljára magát arot
    puszy
    első

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Uhh nagyon jó volt. Teljesen megértem Bellát.
    Siess
    pusz

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Megint fantasztikus lett!Szegény Bella, hogy örlődik..És szegény Edward, mennyire próbál közeledni, de fél is.
    Remélem a pici tényleg Edwardé, és eltudja felejteni Bella Arot. Nagyon várom a folytatást, kiváncsi vagyok Bella mikor tud megnyílni. Nagyon szépen leírtad Rose monólogját, meg persze az egész fejit:-)
    Köszi Pusz

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Nagyon jó volt.egyszer azért jó lenne,ha megcsinálnák a DNS vizsgálatot és akkor kiderülne az igazság.
    várom a kövit.
    pux

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Nagyon jó a feji:)
    A követelésem viszont: DNS TESZTET! DNS TESZTET! DNS TESZTET! :D

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Nagyon magávalragadó volt a feji.Nekem A Rose-zal való beszélgetés tetszett a legjobban olyan őszinte volt.
    Csak így tovább!!!
    Vera

    VálaszTörlés
  8. Hali! Erről a fejiről, most csak az jut eszembe, hogy milyen szép és aranyos volt! Puszi:) Luci:)

    VálaszTörlés