Pokoli kör 14. fejezet

14. fejezet
Áldozat

Vadul szaladtam, az ösztön hajtott és az illata, Isabella illata. Oly régóta vágytam erre, hogy végre megtaláljam és újra magaménak tudjam. Érezni akartam bársonyos bőrét, haja puhaságát és a vadságot, amivel tiltakozik ellenem és végül meghajlik akaratom alatt. Látni akartam, ahogy felsikolt a kéjtől, mikor belé hatolok és érezni akartam vérét szájamon. Inni akartam belőle és megharapni, hogy lássam, amiről eddig lemaradtam, majd megölni azt aki eddig hozzáért, hogy csak én legyek az, aki tud róla és szereti. A birtoklási ösztön hajtott és éreztem, ahogy egyre közelebb és közelebb kerülök hozzá. Még gyorsabb tempót vettem, majd csalódottan vettem észre, hogy mögöttem a katonák lemaradnak, durván szóltam nekik.
- Gyorsabban! –mondtam, miközben nem lassítottam. Izmaim megfeszültek. Isabella illata vámpír illattal keveredett és egy másik farkaséval. Gonoszan elvigyorodtam és a vámpírok felé vettem az irányt…
Riadtan ébredtem és kellett pár másodperc, hogy rájöjjek a szobámban vagyok. Azonnal kipattantam az ágyból és riadtan igyekeztem Wade szobája felé. Feltéptem az ajtót, mire rögtön felkelt.
- Mi történt?- kérdezte éberen
- Látomásom volt. Thotmes. Itt van. Azonnal el kell tűnnötök. Forksba menjetek és ne engedd, hogy bárki is idejöjjön segíteni. Érted? –kérdeztem, mire bólintott és gyorsan magára kapott valamit. Én a pincébe siettem. Felgyújtottam a villanyt, majd körbenéztem. A falak és a polcok tele voltak fegyverrel. Gyorsan magamra akasztottam egy szíjat, és oldalt ráraktam egy-egy fegyvert. Vállamra ezüst töltényeket akasztottam. Bokámra késtartót szíjaztam, bele pedig a tőrömet. Nem törődtem azzal, hogy a selyem hálóingem van rajtam, csak minderre felvettem egy vihar kabátot, hogy takarjam a fegyvereket, majd egy táskáért nyúltam, ami ugyancsak tele volt különböző fegyverekkel. Felsiettem. Már Emett is ébren volt, öltözködött, miközben Wadet faggatta, aki éppen a repülő jegyeket foglalta le, persze, amint meglátott elkezdett engem. Megfordultam
- Emett. Baj van. El kell mennetek innen. Megbízol bennem? –kérdeztem, mire bólintott.
- De…
- Semmi de! Tedd, amit mondok! –mondtam és szigorúan néztem rá. Egy ideig farkasszemet néztünk, de aztán megadóan felsóhajtott.
- Köszönöm. – mondtam, majd Lotti szobájába siettem. Kikaptam az ágyából. Rögtön felébredt és nyűgösen mocorgott karjaimban, miközben én sietősen ráhúztam pizsamájára kis kabátját.
- Anyuuu! –mondta álmosan, mire én szorosan magamhoz öleltem és megcsókoltam.
- Fél óra múlva indul a gép Londonból. Bele kell húznunk. –jött be Wade a szobába. Kikapta kezemből Lottit, majd a táskát is vállára akasztotta és lesietett a földszintre. Én még gyorsan Emett kezébe nyomtam Lotti kistáskáját, majd a szobámba siettem a hamis iratokért. Remegő kezekkel kutattam fiókomban utánuk, majd mikor megtaláltam egy jó nagy pénzköteggel együtt lesiettem. Már a kocsiban ültek. A motor zúgott. Wade összeszorított szájjal nézett, és ahogy oda nyújtottam a borítékot rögtön elvette.
- Tudod mi a dolgod! –mondtam neki jelentőség teljesen, arra célozva, ha nem találkoznánk többé.
- Miattunk ne aggódj. –mondta, majd rátaposott a gázra és őrült tempóval nekivágott az utaknak. Most nem törődött a sebesség korlátozással, hiszen csak fél órájuk volt odaérni és még be is kellett csekkolniuk, de ügyes fiuk, megoldják. Boldogulni fognak.
Megfordultam és belevetettem magam az erdőbe. Thotmes Edwardék szagát követte. Az illat amit akkor megérzett régi, valószínűleg házukhoz vezeti. Csakhogy Edwardék most vadásznak, úgyhogy nincsenek otthon. Így talán elcsíphetem őt ott, viszont, ha elkések, vagy Thotmes ráakad a friss nyomra, akkor nekik végük. Ha csak nem akar előtte eljátszadozni velük, ami eléggé valószínű tekintve Thotmes személyiségét. Viszont, még ha előbb is érkezem fogalmam sincs, hogy mentsem meg őket, vagy magamat attól, hogy megtegye velem, amit tervez, vagy éppenséggel megöljön. Vágyik-e rám annyira, hogy megbocsássa árulásom és azt, hogy egy vámpírnak adtam magam? Elvakítja-e annyira a szerelem, hogy bevegye a hazugságom? De amúgy sem tudok sokáig hazudni, előbb utóbb úgyis inni fog belőlem, akkor pedig látni fog mindent. A véremben benne van az egész élettörténetem és ha egy vérfarkas megízleli valakinek a vérét, ezt automatikusan ki tudja belőle olvasni. Itt már, csak az a kérdés, hogy nyerek-e annyi időt, hogy megmentsem őket? És megéri egyáltalán? Ha Thotmest érdeklik, majd gyerekeim, nem lesz senki, aki megállítsa! Előbb vagy utóbb úgyis eléri a célját, így egyetlen esélyem, ha megölöm, még ha ebbe bele is halok. Még jobban siettem. Nem akartam, hogy bárki is miattam szenvedjen, se a családom, se a Cullenek. Nem fognak az én hibámból meghalni! A Cullen házhoz értem. Thotmes szaga viszont nem érződött itt. Biztos vagyok benne, hogy itt lenne már. Franc egye meg! Ráakadt a szagra. De vajon merre lehetnek Cullenék? Edward azt mondta lemennek Dél-Walesba. De az hatalmas terület, rég meghalnak, mire oda érek! De nincs választásom. Meg kell próbálnom! Elindultam, közben pedig a menekülési utat fontolgattam. Ha elérik a tengert, akkor már nyert ügyünk van, ráadásul ott a Bristoli csatorna is. Viszont, ha bekerítenek és elvágnák az utat, akkor merre? Szárazföldön semmi esélyünk. Talán, ha elérnénk azt a házat Northamptonban. Ott meghúzhatnánk magunkat és talán nem vennének észre! Nem! Biztos, hogy szoros lesz. Nem lesz időnk eltüntetni a nyomokat! Viszont, ha más közelítésből figyelnénk a dolgokat. Thotmes gyengéje én vagyok. Talán elcsábíthatnám és előadhatnák egy színdarabot. Talán bevenné és végül is olyan sokan sincsenek. Ha meglepetés erejéből támadok, akkor talán 2 farkast sikerül is lelőnöm. Onnantól pedig már kiegyenlített lenne az erőviszony, úgy talán lenne esélyünk. Talán…

Fél óra futás után, megéreztem illatukat. Szívem vadul dobogott, vérem csak úgy száguldott az ereimben.De meg is könnyebbültem. Vörös füstöt nem láttam, vagyis még élnek. Gyorsítottam. Az eddigi hidegvérem elmúlt. rettegtem, hogy bajuk esik, hogy elkések. Amikor odaértem mégis magamra tudtam erőltetni a póker arcom. Egy tisztáson voltak, és én beléptem. Arcom megvilágította a Hold és én, mint színész a reflektorfényben, úgy éreztem magam. játékom kezdetét vette. Cullenék elég ramaty állapotban voltak, mögöttük egy-egy farkas. Thotmes kicsit távolabb állt tőlük, mögötte két leghűségesebb szolgája, Arvin és Theodor. Mikor meglátott, ajka torz mosolyra gördült. Fél szemével megbabonázva nézett végig rajtam. Mégsem mozdult. nem próbált azonnal megölni, vagy lefegyverezni. Csak nézett rám és ez ijesztőbb volt bárminél.
- Bella! –nyögte Alice halkan, de erre Emett felhorkant
- Kösz szépen Thotmes! Ezzel most 5 havi munkámat tetted semmissé! - mondtam bosszankodva, majd csalódottan néztem Cullenékre. Arcomon sajnálatnak szikrája sem volt, belül viszont égtem a tudattól, hogy megsérültek. Könnyed léptekkel sétáltam mellé, majd mikor elég közel értem fejet hajtottam.
- Mondjuk mindig is értettél hozzá, hogy a legrosszabbkor érkezz! –mondtam egy lágy mosoly kíséretében.
- Isabella! Nem is hiszed mióta kereslek! –mondta szenvedélyesen,mintha nem is itt lenne, mintha szavaim hozzá nem jutottak volna el. Számára, csak egy szép jelenség voltam, egy trófea, amit ismét magáénak tudhat. de ezzel most nem törődtem, nem is törődhettem volna. Kicsit oldalra dőltem, hogy lássam szolgáit.
- Arvin, Theo! megvagytok? –kérdeztem csevegő hangon, mintha csak egy tea mellett ülnénk. –Egész jól néztek ki!
- Te viszont szörnyen gyenge vagy! Megviselt a bujkálás? –kérdezte Arvin gúnyosan.
- Jól van! Elismerem, nem volt valami jó ötlet eljönni! De buta voltam, szabadságra vágytam, élvezni akartam az életet! A vállalkozásotok akkoriban öngyilkosságnak tűnt! Biztos voltam benne, hogy leverik a klánt és mind meghaltok! –mondtam egy vállrándítás közepette
- Persze, most már tudom, hogy nyerni fogunk és tisztában vagyok vele, hogy nekem abban a jövőben nem lesz helyem, hogyha nem harcolok veletek! –mondtam, majd sóhajtottam egy nagyot
- Így úgy gondoltad, hogy elnyered ezen vámpírok bizalmát és ezzel a nagy tudással, mint egy ajándékkal térsz vissza hozzánk és esedezel bocsánatunkért? –kérdezte Thotmes gúnyosan, mire én megadóan bólintottam, bár én nem éppen erre gondoltam.
- Valahogy így gondoltam! És már sikerült is a bizalmukba férkőznöm, erre jössz és mindent elrontasz! –mondtam durcisan, miközben lebiggyesztettem ajkamat.
- De a szándék a lényeg, nem igaz? –kérdeztem egy csábító mosoly kíséretében, amitől Thotmennek elállt a lélegzete.
- Ez nem ilyen egyszerű! Elszöktél, ezért pedig meg kell, hogy büntesselek! –mondta, és a kéjes vigyorából tudtam, mire gondol, ezt pedig kihasználtam. Csábítóan megsimítottam az arcát!
- Az nem büntetés lenne, Toht! Hiba volt elhagyni, csak akkor jöttem rá, hogy te kellesz, mikor már nem voltál! Vak voltam, viszont most, ha meg tudsz nekem bocsátani, akkor… -búgtam, majd finom csókot leheltem ajkára, miközben hozzádörgöltem magam. Éreztem forró leheletét és férfiasságát, mely durván nyomódott hasamhoz, csakhogy ez nem kéjt, hanem hányingert váltott ki belőlem. Az ajkai is durvák voltak, érdesek, minden akaraterőm össze kellett szednem ahhoz, hogy meg tudjam csókolni és hogy visszatartsam könnyeimet.
- Bella! –kiálltotta Edward elhalón, mire megszakadt a szívem, de csak még jobban hozzá nyomtam magam Thotmenthez. Mire kéjesen felnyögött és átölelte derekam. Vadul szorított, a fegyverek pedig, mik oldalamra voltak szíjazva fájdalmasan nyomódtak bőrömhöz. Éreztem, ahogy felkarcolja oldalam és kiserken a vér. Thotmen erre elszakadt ajkaimtól. Felnéztem rá. Szemfogai megnőttek, szemei természetellenes színt öltöttek. Karjai megnyúltak, körmét hátamba vájta.Úgy tűnt, ott mindenki előtt rögtön magáénak követel. Felsikítottam, és bár sikolyom kéjesnek hangzott és azt hihették a kéj rázza testem, de én rettegtem. Tudtam, mire készül. Először inni fog belőlem és látni fog mindent. Próbáltam elszakadni tőle és sikerült is durván ellöknöm. Tekintete elhomályosult a dühtől és annak ellenére, hogy rettegtem próbáltam könnyed lenni.
- Várj még egy kicsit! Előtte szeretném elintézni őket! Nem is hinnéd hányszor meg akartam már őket ölni! –mondtam, majd gonoszan elvigyorodtam. –Játszani akarok! Engedjétek el őket! –mondtam a katonáknak, miközben előhúztam tőröm és kieresztettem a vadállatot. Arcom eltorzult, körmeim veszélyesen csillogtak a hold fényében.
- Csak nem gondoltad, hogy hagylak szórakozni! Nem vagyok hülye! Egyszer már átvertél, többször már nem fogsz! –mondta, miközben hátulról durván átkarolt és taperolni kezdett. Benyúlt bőrkabátom alá és megtalálta a hálóingem szélét is. Megdermedtem a félelemtől. Már nem tudtam leplezni az undort és a fájdalmat, amit éreztem és egyenesen Edwardra néztem. A földön feküdt, a vérfarkas erősen tartotta. Egy könnyed rántás és letépi a fejét a kezeivel együtt. Tekintete erőt adott. A tudat, hogy meghalhat elszánttá tett. Megfordultam karjaiban, majd oldalra döntöttem a fejem.
- Bizonyosodj meg róla, hogy igazat mondok! –mondtam és lecsúsztattam vállamról a bőrkabátot, feltárva előtte nyakamat. Gyanakodva méregetett, miközben én rezzenéstelen arcot vágtam és igyekeztem Edwardra gondolni és arra, hogy mennyire szeretem. Mindent vagy semmit.