16. fejezet Edward szemszög 1. rész

A történtek Edward szemszögéböl 1.rész
Megfeszült izmokkal, fájdalom közepette próbáltam kitörni a farkasok szorításából, de mintha nem is vámpír lennék, mintha nem is küzdenék minden erömböl-meg se kottyant nekik. Nem értettem kik ezek a lények, hogy lehetnek ilyen erősek, és hogy hogyan történhetett meg mindez. Miért nem vettük észre őket, hogy teperhettek le minket ilyen gyorsan? reagálni sem volt időnk.
- Arany szemű vámpírok. A Cullen család. Nocsak – motyogta vigyorogva egy sebhelyes arcú furcsa akcentussal, a főnök. Hatalmas volt, kigyúrt, minden porcikájából sütött az agresszió, a halál. Féltem a szemébe nézni, mert egy szörny nézett vissza rám.
- Nem ártottunk nektek. Kérlek engedjetek el minket. – próbálta apám, de csak annyit ért el vele, hogy fogva tartói arcul csapták. Esme felsikított.
- Ezt utálom a legjobban a vámpírokban. Ezt a fennköltséget, hogy azt hiszik jobbak másoknál, azt hiszik nem ugyanolyan szörnyűek, hogy azt hiszik túlélhetik. Micsoda naivság. Mi legalább büszkén nézünk akár a halál elébe is. –mondta, miközben fel le sétált közöttünk. – Egyébként meg ártottatok. A nőm közelében vagytok, veszélyeztetitek, veszélyeztettétek. Ezért meg fogtok halni. –mondta halál nyugodtan, természetesen, majd megállt előttem. –De először is. Mondjátok el amit tudtok. –mondta, miközben a szemembe nézett, álltam a tekintetét, bár egész bensőm reszketett a félelemtől. nem is magam miatt. A családom miatt, Bella miatt.
- Nem tudjuk milyen nöröl beszélsz. –mondtam, ami nagy részt igaz is volt. ugyanis csak sejtettem, de imádkoztam, hogy sejtésem ne igazolódjon be.
- A farkasomról. Isabelláról. Az asszonyomról. èrzem az illatát, tudom hogy itt van. ès itt vagytok ti is, valamilyen okból. èrdekes. pedig gyülölt titeket. Gyülölt. Meg akart ölni. Láttam a képzelgéseket a vérében és mindben ugyanúgy végeztétek. – mondta, majd karmos kezével végigsimított arcomon, nyakamon….megfeszülten vártam, mikor tépi le a fejem.
- Olyan kár, hogy halottak vagytok, hogy nem tudok olvasni a véretekben. mennyivel könnyebb lenne, persze kicsit sem olyan szórakoztató, de legalább hamarabb végeznénk. –mondta, miközben keze lecsúszott mellkasomra. Majd karmos kezét ütésre emelte, lesújtani készült, és én tehetetlenül vártam a fájdalmat, ám a fájdalom elmaradt, a kéz dermedten állt a levegőben, a harcos feje csúf vigyorral az erdő felé fordult, majd leengedett karokkal elhátrált tőlem.
- Bella! –nyögte Alice halkan, de erre Emett felhorkant
- Kösz szépen Thotmes! Ezzel most 5 havi munkámat tetted semmissé! - mondta bosszankodva, majd csalódottan nézett ránk. Arcán sajnálatnak szikrája sem volt, ahogy más érzelmeknek sem. Könnyed léptekkel sétált a szörny mellé, majd mikor elég közel ért fejet hajtott.
- Mondjuk mindig is értettél hozzá, hogy a legrosszabbkor érkezz! –mondta egy lágy mosoly kíséretében.
- Isabella! Nem is hiszed mióta kereslek! –mondta szenvedélyesen a szörny, de Bella a nem igazán törödött a férfi szavaival. Kicsit oldalra dőlt, hogy lássa szolgáit.
- Arvin, Theo! megvagytok? –kérdezte csevegő hangon, mintha csak egy tea mellett ülnénk. –Egész jól néztek ki!
- Te viszont szörnyen gyenge vagy! Megviselt a bujkálás? –kérdezte az Arvin nevü gúnyosan.
- Jól van! Elismerem, nem volt valami jó ötlet eljönni! De buta voltam, szabadságra vágytam, élvezni akartam az életet! A vállalkozásotok akkoriban öngyilkosságnak tűnt! Biztos voltam benne, hogy leverik a klánt és mind meghaltok! –mondta Bella egy vállrándítás közepette
- Persze, most már tudom, hogy nyerni fogunk és tisztában vagyok vele, hogy nekem abban a jövőben nem lesz helyem, hogyha nem harcolok veletek! –mondta, majd sóhajtott egy nagyot, én pedig a döbenettöl szétnyílt ajakkal néztem rá. Kik ezek a szörnyek, és mi közük van Bellához?
- Így úgy gondoltad, hogy elnyered ezen vámpírok bizalmát és ezzel a nagy ajándékkal térsz vissza hozzánk és esedezel bocsánatunkért? –kérdezte Thotmes gúnyosan, mire Bella megadóan bólintott
- Valahogy így gondoltam! És már sikerült is a bizalmukba férkőznöm, erre jössz és mindent elrontasz! –mondta durcisan, miközben lebiggyesztette ajkait
- De a szándék a lényeg, nem igaz? –kérdezte egy csábító mosoly kíséretében, amitől Thotmennek láthatóan elállt a lélegzete.
- Ez nem ilyen egyszerű! Elszöktél, ezért pedig meg kell, hogy büntesselek! –mondta, és a kéjes vigyorából tudtam, mire gondol, ez pedig undorral töltött el. Bellát viszont láthatóan felvillanyozta ez, kéjesen simított végig a szörny hegekkel csúfított vad arcán.
- Az nem büntetés lenne, Toht! Hiba volt elhagyni, csak akkor jöttem rá, hogy te kellesz, mikor már nem voltál! Vak voltam, viszont most, ha meg tudsz nekem bocsátani, akkor… -búgta, majd finom csókot lehelt ajkára, miközben a lehető legközelebb állt hozzá. Nem bírtam nézni, fejem elfordítottam, testem görcsbe rántotta a fájdalom, az elárultság őrjítő érzése
- Bella! –kiálltottam elhalón, de Bella csak még jobban hozzá nyomta magát Thotmenthez. Mire az kéjesen felmordult, és még jobban megragadta Bellát.Úgy látszott kicsit sem érdekli öket hol vannak és kikkel. A szörny ott helyben képes lenne magáévá tenni Bellát. Az én Bellámat. Felpillantottam, nem bírtam nem nézni őket, muszály volt keresnem valamit, valamit ami azt súgja ez csak egy rossz álom.Thotmen egy percre elszakadt bellától. Szemfogai megnőttek, szemei természetellenes színt öltöttek. Karjai megnyúltak, körmét Bella hátába vájta. Bántani fogja. megfeszültem fogvatartóim kezeiben. Ki kell szabadítanom Bellát. Bántani fogja. Ès így is lett, Bella sikolya rengette meg az erdöt, de ez nem a fájdalom sikolya volt, pusztán a kéjé. Mégis Bella elszakadt töle. A férfi tekintete erre elhomályosult a dühtől .
- Várj még egy kicsit! Előtte szeretném elintézni őket! Nem is hinnéd hányszor meg akartam már őket ölni! –mondta Bella, majd gonoszan elvigyorodott. Bár ez az arc nem is Belláé volt. Ez az arc egy ismeretlené. –Játszani akarok! Engedjétek el őket! –mondta a katonáknak, miközben előhúzta tőrét és ö is szörnyé változott. Olyanná, mint a férfi. Arca eltorzult, körmei veszélyesen csillogtak a hold fényében.
- Csak nem gondoltad, hogy hagylak szórakozni! Nem vagyok hülye! Egyszer már átvertél, többször már nem fogsz! –mondta a férfi, miközben hátulról durván átkarolta Bellát és taperolni kezdte. Felmordultam. Még erösebben küzdöttem fogvatartóim ellen, mire azok a földre löktek, hátamra térdeltek. Àm én még így is csak Bellát néztem. A szörny benyúlt bőrkabátja alá és megtalálta a hálóingje szélét is. Megdermedtem a félelemtől. Bella ekkor rám nézett, arca most más volt. Láttam szemében a rettegést az undort, és azt a gyengédséget amit máskor is, azt a gyengédséget, amivel mindig is nézett rám. A szerelmet. Arca ismét elszánt lett, felvette a maszkot. Megfordult a férfi karjában és oldalra döntött fejjel felkínálkozott neki.
- Bizonyosodj meg róla, hogy igazat mondok! –mondta és lecsúsztatta válláról a bőrkabátot. A férfi csak egy pillanat erejéig habozott, majd száját kitárva Bellába mélyesztette agyarait. Mohón szívta vérét, miközben kezével hátán játszott, újra és újra megsebezve, fájdalmat okozva neki. àm egyszercsak Bella keze az oldalára csatolt töre felé mozdult, majd villámgyorsan kirántotta azt, miközben elszakította magát Thotmentöl. Vér spriccelt, török suhantak, halhatatlanok mozdultak. Bella kardja nem érte el a szörny húsát egy másikéba ütközött.
De ott volt Arvin is, pengéjét két kézzel a magasban tartotta, majd felé vágott. bella elugrott előle, közben előrántotta pisztolyait, de nem feléjük célcott, nem védte magát, nem menekült. Felénk fordult és tétovázás nélkül fejbelődte a hozzá legközelebb álló két farkast. Alice és Esme lerázták magukról a két élettelen farkas kezét és a segítségünkre siettek. èn sem haboztam, fogvatartóim pillanatnyi figyelmetlenségét leküzdve, kirántottam magam szorításukból, majd kezemmel megragadtam az egyik nyakát és tétovázás nélkül téptem le a fejét. A másik hátulról próbált megragadni, ám most én bizonyultam gyorsabbnak, megfordultam és mellbe rúgtam, a farkas a fának ütődött, de nem hagytam neki időt, hogy össze szedje magát, már ott is voltam, kezem begörbítettem és a mellkasába vájtam, karmom eltörte a bordákat, a szöveteket és elért a sebesen verdeső szívhez, amit megragadtam és kitéptem helyéről.
Megfordultam. Még láttam, ahogyan Bella véresen fekszik a földön, láttam ahogyan Thotmen felé hajol, és durván ölébe veszi. Segíteni akartam neki, ki akartam szabadítani szerelmem, de a szörny testőrei utamat állták. Nem gondolkodtam, csak eszetlenül rontottam neki a hozzám közelebb lévőnek, de könnyen kicselezett, majd hason rúgott, és már rajtam is volt, keze nyakam köré kulcsolódott, vártam mikor töri ki a nyakam, ám ez nem történt meg. A nyomás a hátamon hirtelen megszűnt, mire én rögtön felpattantam. A távolban egy másik szörny küzdött a támadómmal, és láthatólag nyerésre állt. Nem bámészkodtam többet, gyorsan a családomhoz rohantam. Megkönnyebbülten láttam, hogy mindegyikük talpon van, bár szorult helyzetben voltak. Rosaliehoz és Alicehez rohantam, ők ketten harcoltak egy farkas ellen, de láthatólag nem bírtak vele. Ès Rosalie nagyon rosszul festett. Hátulról rontottam a farkasra, aki nem vett észre időben így hátulról elkaptam, míg Alice kihasználva, hogy támadónk védtelen letépte az átkozott fejét. A vére szerteszét spriccelt, de ez nem szomjjal, hanem undorral töltött el bennünket. Büdös volt, romlott szagú. Alice rám vetett egy pillantást, majd gyorsan Jasperhez rohant, és közös erővel leterítették a közös ellenséget. Carlislei és Esme is gyöztesen kerültek ki, ahogyan Emettnek sem kellett segítség. Aggódva futott sebesült szerelméhez. èn is ijedten néztem körbe, de Bellát nem láttam sehol.
Az ismerős idegen is végzett, véres kardal vágott bele az erdőbe és én követtem.
ès a szél Bella vérének illatát sodorta felénk, s kiáltását. Még sebesebb iramot diktáltunk, s közben egy szót sem szóltunk egymáshoz. ès fél percen belül már meg is láttuk őket. Bella a földön hevert vérbe fagyva, a szörny mellette. A vörös köd elvakított lecsapni készültem, de az idegen megelőzött. Véres kardjával lesújtott. A szörny ijedten eszmélt fel, de sikerült idejében kivédenie a támadást. Olyan párbaj következett, amilyet még nem láttam. Ez a csata kardal, kézzel, agyarral történt. S olyan iramban, melyhez foghatót még nem láttam, nem tudtam segíteni az idegennek, nem tudtam csatlakozni. Hátráltattam volna. ìgy Bellához szaladtam. òvatosan a hátára fordítottam. Szeme megrebbent, fájdalmában nyögés hagyta el a száját. S ebben a pillanatban a kardok suhogásának hangja véget ért. Oda fordultam. Az idegen kardot döfött a szörny gyomrába, majd kirántotta és könnyed mozdulattal, habozás nélkül csapta le a fejét. S a test a porba zuhant, vége lett. Az idegen elejtette a kardot, sietősen mellém lépett, letérdelt Bella mellé, s reszkető kezekkel simított végig arcán, mely sápadt volt, élettelen. Hálóingéhez nyúlt és hasáig elszakította. ìgy feltárult Bella vérrel áztatott keble, és a hosszú, mély seb.
- Bella! Kérlek maradj velem! –suttogtam, de nem reagált rá.
- nem lélegzik! – suttogta az idegen, s közben megjelentek mellettünk a többiek is, apám rögtön mellénk térdelt. De gondolatai csak további sebek voltak rajtam „ Felfelé irányuló szúrás. Több létfontosságú szervet is ért. àtszúrta a csontot is. Szilánkok lehetnek a sebben. ìgy nem tud begyógyulni. Túl sok vért vesztett. Műteni kell, de míg hazavisszük meghal. Percei vannak hátra. „
- Nem. Nem. nem. Meg fogsz gyógyulni. Meg fogsz gyógyulni. –motyogtam, miközben kezét szorítottam, de tudtam én is, amit apám mond és Bella szíve egyre gyengébben vert, majd megállt.Hallottuk mindannyian. halotti csend volt ez. Az idegen lélegeztetni kezdte, szerelmem ajkához ért, belé pumpálta minden levegőjét, mitől szerelmem mellkasa felemelkedett. Majd a szívét kezdte el pumpálni. Ajkát szerelmem vére pirosította.
- Kérlek. Kérlek. Kérlek. …..-motyogtam, de nem segített. Apám megszorította hátam, majd mikor már öt perc elteltével sem történt semmi, az idegenhez lépett. gyengén megfogta a kezét, meg akarta állítani, ám az durván félresöpörte. Nem hagyta abba.
- Az édesanyád meghalt. A sebe túl súlyos. Megtettél mindent amit tudtál. –mondta, de nem akartam ezt hallani, s úgy látszik Bella fia sem akarta, folytatta tovább. Hallottam, ahogyan a háttérben Esme és Alice összeborulva zokognak. hallottam, ahogyan Jasper és Emett próbálják haza vinni őket. De ök sem mentek el innen. Talán még ök is reménykedtek. ès úgy néz ki nem hiába. Bella szíve gyengén dobbant egyet, majd még egyet, s még egyet. S levegőért kapott. Mellkasa kicsit, de már magától mozdult fel, s le.