2011. január 23., vasárnap

5. fejezet Egy lépés előre



5. fejezet
Egy lépés előre
Sötét erdő vett körbe. Èn pedig egyedül voltam félelmeimmel. Hiába rohantam, kiút már nem volt, csak fák mindenhol. Körbezárt, egyre szorosabban markolt, végül marka körbezárult torkomon……
Fáradtan ébredtem, a lepedő nedves volt alattam és szorosan csavarodott testem köré. Nyakamon még éreztem az erdő fojtogatását, a képzelt kezeket. Félelem fogott el, szívem még jobban zakatolt.
Csak egy álom. Nem több. Hogy is lehetne más? Hiszen semmi valóságalapja nincs. De akkor miért fog el a rettegés? Ès miért álmodom ezt a butaságot újra és újra?
- Bella? Èbren vagy már? –hallottam meg Charlie kiabálását a konyha felől. Ránéztem az órára, reggel 7-et mutatott. Miért kell már tavaszi szünetben is ilyen korán bolygatni. Nem mintha nem kelnék fel magamtól is, de azért tapintatlanság, hogy nem is adja meg az esélyét a szundikálásnak. Mindegy. Még mindig jobb, mintha tönkretenné a konyhát. Ìgy hát, mint minden reggel, most is belebújtam rózsaszín kis papucsomba, és komásan sétáltam a konyha felé. Charlie vidáman üldögélt az asztalnál, kávéját szürcsölte, és vidáman dudorászott. Haja mint mindig, most is kócos összevisszaságban állt, borotválatlan arca vidám volt, kockás pizsamája gyűrötten állt rajta. De mindezek ellenére jól nézett ki, a sok gond és feszültség, ami lekerült a válláról megfiatalította,
- Jó reggelt apa! –köszöntem neki, majd nyomtam egy puszit szúrós arcára.
- Jó reggelt kicsim! Ugye nem ébresztettelek fel? Pocsékul nézel ki. –mondta, miközben összehúzott szemekkel végignézett rajtam
- Kösz apa!
- Bocsi! –mondta, miközben felemelt kezekkel mellém sétált. –Talán gondok vannak Edwarddal?
- Mi? Nem, dehogy. Edward jó barát. Jól érezzük magunkat együtt. Jut eszembe. Ma este lehet, hogy később jövök. –mondtam, miközben beraktam a pirítóba két kenyeret, és kivettem alulról egy serpenyőt.
- Jól van. Ma este én is később jövök. –mondta, miközben kirakott két tányért az asztalra és titokzatosan elmosolyodott. Vidámsága rám is átragadt.
- Mit csinálsz, ma este apa? –kérdeztem, miközben ránéztem és mosolyogva néztem hatalmas mosolyát.
- Randim lesz! –mondta, miközben hozzám lépett, megfogta derekamat, kezébe fogta kezemet és kicsit ügyetlenül táncba kezdett. Randija lesz? Apunak randija lesz? áaaaaaaaa.
- Ez komoly? –kérdeztem, miközben kézen fogtam és leültettem. Ö már egy kicsit megszeppenten nézett rám.
- Ès ki a szerencsés? – kérdeztem izgatottan
- Hát tudod az Örssel szemben, van egy kicsi cukrászda, és Cat a bolt tulajdonosa.
- Ah, szóval Cat! Ez milyen névnek a becézése? –kérdeztem örülve, hogy legalább már tegező viszonyban vannak.
- Catharena Armon-nak hívják. 3 évvel ezelőtt költözött ide.
- Ès milyen?
- Hogyhogy milyen? –kérdezte én pedig kezdtem ideges lenni, hogy nincs több időnk a randiig, ugyanis apa nem kis csiszolásra szorul.
- Okos, kedves vagy éppen buta és goromba. –kezdtem el sorolni
- Jah igen. Kedves és jó vele beszélgetni. – mondta szűkszavúan, én pedig felhagytam azzal, hogy ennél többet kipréseljek belőle.
- Oké. Nos, akkor hová viszed randizni, mit veszel fel, miről fogtok beszélgetni?
- Seatlebe megyünk egy étterembe. Elegáns hely, van zene, a kaja jó. –mondta, és mintha ezzel minden kérdésemre válaszolt volna ráérősen belekortyolt kávéjába. Látva, hogy a helyzet reménytelen nekifogtam, hogy agyjak neki pár jó tanácsot.
- Jól van. Miután kajáltatok, menjetek el sétálni, ha közel van a tengerpart akkor oda. Mindenképpen vegyél neki egy csokor virágot. De ne rózsát, az nem illik már a ti korotokhoz. Valami szerényebbet, mondjuk liliomot. Igen, az szép virág. Nem kell nagy csokor, csak egy kicsi. Ès a beszélgetésnél, figyelj oda, hogy ne csak magadról beszélj. Èrdeklődj felőle. Ha jó a zene, kérd fel mindenképpen táncolni, de valami lassú számra, mivel nem tudsz valami jól táncolni. –mondtam, miközben felálltam, hogy csináljak egy kis omlettet. –Oh és egyébként, ne menjetek bele vallási, politikai, illetve hasonló nézetekbe, illetve nehogy a munkáról vagy az időjárásról kezdj el vele beszélni. Kérdezd a hobbiját, hogy szereti-e az állatokat, beszéljetek filmekről, nagy klasszikusokról, tini kori állatságokról. –mondtam, miközben a tojást félkészre sütöttem, és sajtot reszeltem rá.
- Jah és persze bókolj neki! Tudod,hogy milyen csinos a ruhája. Milyen jól táncol, milyen jól süt meg ilyesmi. Persze ezt se vidd túlzásba, mert akkor úgy tűnhet mintha csak nyaliznál neki. –mondtam, miközben tálaltam a reggelit és nekiláttam enni. Persze ez nem gátolt meg a beszédben. Mintha csak hangosan gondolkoznék, mondtam hogy mit kéne felvennie, milyen parfümöt kenjen magára, és fésülködjön meg. Majd még beszéltem egy sor marhaságot, amitől a végén Charlie azt se tudta fiú-e vagy lány, illetve vidámság helyett holtsápadttá vált.
- De hisz csak együtt vacsorázunk! –nyögte elkeseredetten, és biztos voltam benne, hogy már ezerszer megbánta, hogy elhívta Catet. A fene egye meg. Miért rezelnek be a férfiak, amint komolyabb dologról van szó?
- Apa ezek csak jó tanácsok! Ha nem tartod be sem lesz semmi baj! kedves vagy, jóképű, vicces, és felelősségteljes, az igazság és fegyelem védelmezője. Minden nő álma. Cat pedig biztos meg fog szeretni. Ezek pusztán, amiket felsoroltam tippek. Segítségek. –mondtam, mire kissé nyugodtabb arcot vágott, de még mindig bamba képpel vonult el szobájába, hogy rendbe szedje magát. Èn is bementem a szobámba, amint elmosogattam. Időközben meg is feledkeztem saját dilemmámról, de amint megpillantottam a kikészített ruhát a szobámban a széken, ismét elfogott a szorongás. Ma fogok először találkozni Edward mostoha anyukájával, és mondhatni dr. Cullenel is. Ráadásul Edward legutóbbi viselkedése, amikor Alice meghívott hozzájuk aggódásra ad okot. De végül is, mi történhetne? Szeretem Edwardot, éppen én mondtam, hogy ezen kívül semmi sem fontos és azt is tudom, hogy Edward szeret engem. Akkor meg mi baj érhetne? Semmi. –gondoltam, miközben hisztérikusan felkacagtam és bementem a fürdőbe, hogy letusoljak és rendbe szedjem magam. A langyos víz nyugtatólag hatott idegeimre, a jázmin szagú tusfürdő pedig csiklandozta orromat. De persze amint kiléptem a zuhanyfülkéből és elkezdtem a törölközést, máris ugyanolyan borús lett a hangulatom. A bőrömet tarkító csúnya sebek eszembe jutatták mindazt, amit azon a végzetes éjszakán vesztettem és azt, amit ezeknek köszönhetően még veszítek. Eszembe jutott Edward ajka, és egy elfojtott gondolat. Szorosan összesimuló testünk, karja lágy simogatása és..
Nem is értem miért kínzom magam ilyesmivel. Ez csak egy gondolat amit szeretek, soha nem fog beteljesülni. Csúnya vagyok, míg Edward a megtestesült tökély. Hogy is akarhatna ö úgy engem. Ìgy is kész csoda, hogy barátságával megajándékozott. Ennél többről nem is álmodhatok. Magam köré csavartam a törölközőt és a kikészített ruhák felé vettem az irányt. Belebújtam a fekete francia bugyiba, majd a törölközőt a földre dobtam, miközben megfogtam az egyszerű fekete melltartót, ám ekkor hangos robajjal kicsapódott az ajtó. Arra kaptam a fejem, de testem többi része megfagyott.
- Bell.. –kezdte volna Edward, de ö is lefagyott. Keze a kilincsen, szája tátva, csak szeme mozgott. Lentről fölfelé, alaposan végigmért, majd mintha magához tért volna kezét szemei elé rakta, és furcsa érthetetlen hangokat kiadva elkezdett kifelé botorkálni. Megjegyzem ekkor már teljesen feleslegesen takarta el szemeit, ugyanis sikerült nagyon alaposan felmérnie. Èn is észhez tértem, felkaptam a pulcsit és magam elé raktam. Ekkor már éreztem, hogy minden vér arcomba szökik és szégyen önt el. Akkor csapódott be az ajtó, mikor szemeimből patakozni kezdtek a könnyek. Megsemmisülten rogytam le az ágyra. Felhúztam csupasz lábaimat, arcomat pedig kezeim közé temettem és megsemmisülten zokogni kezdtem. Tudtam Edwardot nem érdekli hogyan nézek ki, de talán pont ezért is. Mert titokban tápláltam egy kis reményt, hogy talán mégis érez irántam valamit, vagy esetleg majd fog. De ezek után…..már csak a rémálmaiban fogok szerepelni. Ès én még mertem azt mondani Charlienak, hogy azért nem járok Edwardal, mert barátságunk túl fontos ahhoz, hogy egy szerelmi kapcsolattal kockára tegyem. Most is mit csinálok? Egy eleve halálra ítélt dolog miatt bőgök. Edward meglátott. Na és? Barátok vagyunk, ráadásul felnőttek. Nem szabadna nagy dolognak lennie. Ès nem is az. Nem viselkedhetem hát így! Hiszen olyan sokszor meg tudtam keményíteni szívemet, mikor ennél sokkal szomorúbb dolgokról volt szó. Akkor nem sírtam, arcom se rezdült. Hát most, hogy felnövök, bőgő masinává válok? Nem. Különben is örülnöm kéne. Edward személyében igaz barátra leltem, az iskola is egész jó, Charlie is randizik és boldog. Régen ennyi kis boldogságért is odaadtam volna mindenem. Most pedig be kell érnem ennyivel. A mohóság bűn. Azt kell értékelnem amim van. Felkeltem és letöröltem a könnyeket arcomról, majd felvettem, az egyszerű kötött ruhát és a barna harisnyát, meg a fekete kardigánt. Arcomat is rendbe szedtem, kócos hajamat kifésültem, majd kordában tartva arcizmaimat kisátáltam. Edward ott állt a szobám előtt. Meggyötörten, bűntudattal teli szemmel.
- Bella! ne haragudj! Kopognom kellett volna! Ès én tuskó vagyok, nem viselkedtem úriemberhez méltón. Ès szörnyen sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak, de hazudnék ha azt mondanám, hogy lelkem kicsi zuga most nem örvendezik, persze a bűntudat mardos, de azt nem mondom, hogy sajnáltam, hogy láttalak, mert te gyönyörű vagy. A sebeid ellenére. –hadarta elérzékenyülten egy szuszra, én pedig nem hittem a fülemnek. Gyönyörűnek tart? Nem bánja, hogy látott?
- Tudom, hogy te csak barát akarsz lenni, és megértem mert ami köztünk van az számomra is felbecsülhetetlen, és én sem akarom elrontani, de úgy érzem jogod van tudni róla, hogy én testileg is vonzódom hozzád. Persze igyekszem ezt elfojtani magamban, és azon leszek hogy ne sértselek meg. –mondta, mire kedvem lett volna a nyakába ugrani és megcsókolni, de mégsem tettem. Helyette lesütött szemmel elhallgattam érzéseimet.
- Nem haragszom. Nincs semmi baj. Ès te se érezd magad kellemetlenül. – mondtam, majd a szokottnál nagyobb távolságot tartva elindultunk a nappali felé.
- Ès, hogy hogy előbb jöttél? Azt hittem, csak kettőre beszéltük meg a találkozót. –mondtam, miközben elkezdtem összerámolni Charlie cuccait a nappaliból, illetve némi rendszert teremteni a szekrényen.
- Jah, én csak gondoltam benézek előtte. Nem volt különösebb oka.
- Ès a zaklatottságnak? –kérdeztem, mire megcsillant valami szemében
- Jah, persze! Csak tudni akartam Charlie miért olyan furcsa! –mondta, mire halvány mosoly jelent meg arcomon.
- Randija lesz. –mondtam halkan, mert még mindig nehezen akartam elhinni, hogy Charlie ismét társaság közé merészkedik.
- Ez jó hír! –mondta vidáman, miközben arcomat fürkészte.
- Te talán nem örülsz neki? –kérdezte bizonytalanul, mire csak megráztam a fejem.
- Már, hogyne örülnék. De azért egy kapcsolatnak vannak hátrányai is. MI van például, ha a dolog köztük komolyra fordul? Ha apa megszereti, de aztán elveszíti. – suttogtam magam elé meredve, és még a gondolattól is irtóztam. Egyszer láttam sírni aput. Az volt életem második legszörnyűbb élménye. Pedig előtte az fájt, hogy nem mutatta ki érzéseit, fájdalmát. Gyerek fejjel haragudtam rá. Utáltam, hogy ö olyan jól tudja kezelni a dolgokat, míg én… Persze miután láttam, milyen keservesen zokog, már becsültem azért az erőért, amit anya és Grace sírja mellett, illetve az én betegágyamnál tanúsított.
- Persze ezen még felesleges rágódni. Ráérek, majd akkor, amikor szerelmesleveleket kezd írni. –mondtam, miközben rávigyorogtam és hozzá vágtam egy díszpárnát.
+++
- Tényleg! Hol is laktok? –kérdeztem idegesen, mikor elhagytuk a Forks táblát.
- Ideges vagy? –kérdezte mosolyogva, miközben az ö hangja sem csengett olyan tisztán, mint máskor.
- Csak egy kicsit. Jó benyomást akarok tenni a szüleidre, illetve nem akarok túlságosan leégni Emett előtt. ma valahogy nem vagyok kitűnő formában, ami a visszaszólásokat illeti. –mondtam, miközben a hegedűtartóm csatjával kezdtem el játszani. –Na meg aztán nem volna jó ha evakuálni kéne a házat a macskazeném miatt.
- Ugyan, már! Egyrészt Esme és Carlislei mindenképpen szeretni fognak, másrészt Emettöl ma megvédelek, harmadrészt fantasztikusan zenélsz és duóban még jobbak leszünk.
- De én nem tudok mások előtt játszani. – törtem ki hisztérikusan, mire Edward furcsa szemekkel nézett rám.
- De hiszen nekem tudtál játszani. –mondta, miközben lehajtott egy kicsi ösvényen, ami az erdőbe vezetett.
- Az más, mert nem érdekel ha előtted égek le. –mondtam, miközben figyeltem hova is tartunk.
- Figyelj. Èn nem ígértem a családomnak semmilyen koncertet vagy ilyesmit. Annyi az egész, hogy anya meg akar ismerni téged. utána mindenki el fogja foglalni magát. Mi pedig zenélhetünk, csak kettesben. –mondta mire én egy hangyányival jobban éreztem magam.
- Oh.. –nyögtem mikor a kicsi ösvény végén megláttam egy gyönyörű szép kis villát. Három emeletes volt, fa hatású ,hatalmas ablakokkal, illetve egy térrésszel ami csak üvegből állt.
- Tetszik?
- Pöpec a kéród haver! –mondtam elmélyített hanggal, miközben felemeltem az egyetlen hüvelykujjamat. Edward nevetni kezdett, majd kiszállt az autóból. A hónapok alatt már sikerült hozzászoknom, hogy ilyenkor ne szálljak ki én is, hanem várjam meg míg kinyitja nekem az ajtót. Máskülönben hallgathatom hosszú előadását a jó modorról.
- Szóval tetszik? –kérdezte, miközben kisegített a kocsijából.
- 30-as években építették, ugye? Ilyen stílusú és elrendezésű házak Frank Lotion idejében terjedtek el. Ö adta meg ezt a kompozíciót, ezt a stílust. –mondtam, miközben figyeltem a ház szimmetriáját, és néztem a varázslatos kavalkádot. Az ablakok változatosságát, a ház alaprajzát, a régi stílusú terasz, és a boltozat összeépítését.
- Szóval az építészethez is értesz! –mondta Edward szinte már bosszankodva, de hangjából áhítat is kicsendült.
- Nem. Sajnos, nem annyira, mint szeretnék. Tudod ez sok ideig a b tervem volt. –mondtam, majd elindultam a terasz felé, hogy használva a kopogtatót megdöngessem a vastag és elegáns ajtót, feltéve, ha Edward továbbra is bambán fog a kocsija mellett álldogálni.
- Tudod edward! Ciki volna egyedül bemenni. –mondtam, miközben letettem a hegedűmet a vaskeretes, bonyolult mintákkal díszített padra és elé lépkedtem. Ö a házat bámulta furcsán, elkomoruló tekintettel. Olyan volt mint néha Alice, felhős szemekkel, bambán bámuló.
- Mehetünk. –mondta, majd mintha mi sem történt volna kézen fogott és vissza kormányzott az ajtó felé, majd miközben én még gyorsan felkaptam a hegedűmet kinyitotta az ajtót és beinvitált. Egy hatalmas nappaliban találtam magamat, mely a bejáratnál még keskeny volt, majd hirtelen tágult ki. A keskeny részben tükör, cipő és kabáttartók helyezkedtek el, illetve esernyőtartó. Mind a barna különböző árnyalatában. A fal fehér volt, a padló drága fa parketta, a nappalit perzsa szőnyeg borította. Középen fekete bőr garnitúra, előtte egy hatalmas plazma tv beágyazva egy bonyolult mintájú szekrénysorba, mely könyvektől és dísztárgyaktól roskadozott. A bőrgarnitúra között volt még egy vastag falábú mahagónia asztal, a fal mellett egy kicsi bárpult, megpakolva drága italokkal, az ablak előtt emelvényen állt a fekete háromlábú zongora. A szoba világos volt és otthonos.Több ajtó is nyílt belőle, illetve csigalépcső vezetett fel az emeletre. A konyha is innen nyílt, de csak egy boltozat választotta el a nappalitól. Kellemes illatok jöttek irányából, illetve nevetés és csörömpölés hangja szűrődött ki.
- A kabátját, hölgyem! –mondta viccelődve Edward, mire én belementem játékába.
- Oh, elnézést! Figyelmem elterelte-e pompás lak. –mondtam bűnbánóan, miközben Edward lesegítette rólam szürke szövet kabátomat. Majd csizmámból is kibújtam.
- Ne vedd le a cipőt! –szólt rám Edward, mire én szidalmazóan megborzoltam haját.
- Majd, ha te takarítod a házat, akkor mondhatod ezt! –mondtam, majd egyszerű lapos sarkú csizmámat a fal mellé állítottam, és miközben arra vártam, hogy Edward is megszabaduljon ruhadarabjaitól a falt díszítő kicsiny képet kezdtem el tanulmányozni. Egy hegyekkel közrezárt falut ábrázolt.
- Bella! –szaladt le a lépcsőn Alice kecsesen, majd szorosan megölelt.
- Olyan jó, hogy végre eljöttél hozzánk. Látnod kell a szobámat és a gardróbomat. Nincs kedved segíteni kiválogatni a cuccaimat? –mondta Alice, majd kézen ragadott és elkezdett a lépcső irányába húzni.
- Alice! –hallottam meg egy barátságos hangot a konyha irányából, mire odafordultam. Egy gyönyörű, fiatal nő állt ott. Vékony alakját virágos kötény takarta, szív formájú arcát vörösesbarna haj keretezte. Szeme neki is arany színű volt, bőre tökéletes és hófehér. Ajka duzzadt és vörös, orra pisze, szemöldöke tökéletes ívű. Kedvesen mosolygott rám, mire nekem minden idegességem elszállt.
- Te biztos a híres Bella vagy! –mondta, majd odajött hozzám és gyengéd ölelésbe zárt. – Régóta szeretnélek már megismerni. Jó, hogy végre Edward elhozott.
- Részemről az öröm.
- Àááááá! A mi kis Bellánk! – jött Emett öblös hangja a hátam mögül, mire összerezzentem. –Csak nem ijesztettelek meg? –kérdezte csöppet sem bűnbánóan.
- Ugyan Emett! –mondtam és elharaptam a nyelvemet, hogy a többi csípős válasz ne jöjjön ki rajta. nem volna szerencsés bemutatkozás Esme előtt. Ès Emett, mintha csak megérezte volna helyzetemet, kárörvendő nevetésbe kezdett. Nevess csak! Az iskolában, majd kasztrállak!
- Emett viselkedj rendesen! –szólt rá Esme szigorúan, mégis beletörődően, szeretettel. –Egyébként tegezz nyugodtan. Esme vagyok. –mondta, miközben átkarolta vállamat és a konyha felé kezdett el kormányozni.
- Rendben, Esme. –mondtam, miközben ámulva tanulmányoztam a méregdrága konyhai felszerelést.
- Kérsz egy kávét, vagy teát, esetleg valami mát? –kérdezte, miközben megnézte a sütőben sülő pitét.
- Köszönöm, egy kávé jól esne! –mondtam, miközben igyekeztem elnyomni egy ásítást.
- Bella, Bella, Bella….Mégis mit szoktál esténként csinálni? Tudod időben le kéne feküdni! –mondta Emett fejcsóválva, miközben mutatóujját rázta.
- Köszönöm Emett, hogy így aggódsz értem, de meg tudom határozni, hogy mennyi alvásra van szükségem. –mondtam gúnyosabban, mint akartam
- Oh, semmiség Bella! Tudod, én csak aggódom érted! –mondta Emett miközben fitymáló pillantást vetett a kicsiny csészébe töltött kávéra. A mozdulata ismerős volt, mindig így nézett minden „emberi” ételre. Ahogy az összes Cullen gyerek, és persze soha egy falatot sem ettek. Erre a fedő sztori egy különös diéta. Megfogtam a kicsiny csészét és belekortyoltam a kávéba. Finom volt, legalábbis ahhoz képest, hogy minden meggyőződésem szerint Esme ittlétük óta talán most először vette használatba a konyhát.
- Finom a kávé, köszönöm. –mondtam, miközben Esme puszta kézzel kivette a sütőből a forró tepsiben gőzölgő ételt. Ùgy csináltam mintha nem vettem volna észre színjátékukban történő baklövést, helyette a kávémat kezdtem el tanulmányozni. Nem voltam mérges Edwardra vagy a családjára az egész dolog miatt. Tudtam, hogy a dolog túlnő az egyszerű titkokon. Tudtam nem mondhatják el, mert törvény köti őket, és mert a titkuk nem csak az övék. Ezt megértettem, és bár mélyen belül zavart, hogy Edward nem bízik meg bennem eléggé nem nehezteltem, sőt nem is nagyon akartam tudni mi áll a dolgok hátterében. Viszont szégyelltem magam, hogy miattam színészkedni kényszerülnek, hogy most még a házukon belül sem lehetnek önmaguk. Ez szörnyen idegesített. Betolakodónak éreztem magam, rendbontónak.
- Szereted az almás pitét? –kérdezte Esme miközben megpróbált egy lapáttal vágni egy szeletet. Persze a forró sütemény még nem volt olyan állapotban, hogy anélkül ki lehessen szedni, hogy moslék állagúvá változtassuk.
- Hagyd csak. Még nem lehet vágni. – mondtam, miközben reflexszerűen felpattantam és kivettem a tálalókést a kezéből.
- Különben szerintem ezekkel meglehetősen nehéz. –mutattam az asztalon heverő lapátszerű izére. - Túlságosan is otrombák. Egy egyszerű, nagyobb pengéjű kés is megteszi. –mondtam türelmesen és megértően. Esme félig riadtan, félig bűntudatos képpel nézett rám.
- Köszönöm. Tudod nem szoktam gyakran sütni. –mondta, miközben immár felhúzott egy kesztyűt kezére és úgy rakta arrébb a süteményt.
- Hát persze. –mondtam halkan, az orrom alatt, Esme mégis felém kapta a fejét. Aztán rájött, hogy ezt nem kellett volna hallania, így még kétségbeesettebb arckifejezés lett úrrá rajta.
- A pite egyébként nagyszerűen néz ki, és az illata is fenséges. Ahhoz képest, hogy nem szoktál sütni kitűnő munka. –mondtam barátságosan, miközben vetettem rá egy amolyan nincs semmi baj, megszoktam már a furcsaságokat féle mosolyt.
- Èn is segítettem. –mondta lelkesen a kicsi manó, és mint mindig most is fülig ért a szája, és tombolt a lelkesedéstől. – Na de igazán zenélhetnétek már, hogy utána megmutathassam Bellának a szobámat. –mondta türelmetlenül, mire én megadóan sóhajtottam egyet. Persze ez a sóhaj a ruhaválogatásnak szólt, nem pedig a zenélésnek. Attól már nem féltem. Látva Esme szorongását, az enyém olyan kicsinek és jelentéktelennek tűnt ez irányban, hogy végül el is múlt.
- Már nagyon kíváncsian várom. –mondtam és jelentőségteljesen Edwardra néztem,mire ö féloldalasan elmosolyodott.
- Mit kíván hölgyem? Mi tetszene most önnek? –kérdezte incselkedve, miközben kézen fogott, hogy a zongorához vezessen. Boldogan mentem utána, és ültem le mellé a nagy zongoraszéken.
- Szíve zenéjét szeretném hallani, uram. Ha meg nem sértem kérésemmel. –mondtam, mire mosolya kiszélesedett, majd ujjait a billentyűk fölé rakta és földön túli muzsikába kezdett. Mint ha nem is egy, hanem ezer hangszer szólalt volna meg, és mintha a zene testet öltött volna a szobában. A gyors ritmus, mely fokozatosan oldódott föl és lett a végén békés, lágy, szívmelengető. Olyan volt, mint a mai napunk. Tökéletes megfogalmazásban. Tudtam a zenét most találja ki, és nekem is bizseregni kezdtek ujjaim hegedűm után. Bele akartam szállni. El akartam mesélni, én mit éreztem. Felpattantam, az előszobába szaladtam, majd kikaptam hegedűmet a tokból. Megfogtam és Edwardal egyszerre váltottunk hangnemet. Zenénk, mintha kottából olvastuk volna, tökéletesen illeszkedett, mert egy ütemre szólt szívünk. Ugyanarra gondoltunk mind a ketten, az egymásra találás boldogságára. A zenénkben meg volt a fájdalom is, melyet egymás nélkül érzünk. a magány fájdalma és sok egyéb, de az a vágy is melyet mindketten mélyre temetünk magunkban, és végül az a színtiszta szeretet, vagy inkább szerelem, amit egymás iránt táplálunk. A zene többet jelentett, mintha megcsókolt volna, több volt mint egy szerelmi vallomás, vagy egy életre tett fogadalom. Ùgy éreztem, mintha egyek lennénk. Mintha két fél találkozott volna össze, és most örülnek a kiteljesedésnek, mert eddig nem lehettek teljesek. Egymás nélkül semmiképp. A zenét mintha csak egymás gondolataiból olvastuk volna ki, tökéletesen egyszerre hagytuk abba. A csúcsponton, azon a ponton ahol most is voltunk. Csúcspont, de még nem teljes, még hiányos. A darab még egyáltalán nincs kész, és ha minden jól megy sok év fűződik, majd hozzá, talán egy örökkévalóság.
Taps hangzott fel. Majd karokat és szoros ölelést éreztem derekamon.
- Szuper vagy Bella! –mondta Alice, miközben nyomott egy puszit arcomra, majd továbbra is „hozzám bújva” rávigyorgott Edwardra. Én kicsit kábán néztem a többiek felé, már Jasper, Carlislei és Rosalie is ott állt. Biccentettem feléjük, majd pironkodva rámosolyogtam Edwardra. Ennyit a közönség mentes zenélésről.
- Nem is tudtam, hogy ilyen profi vagy! –mondta Jasper elismerően, miközben leült a fotelre, Rosalie is mellé ült egy magazinnal kezében és rám se bagózva olvasni kezdett.
- Valóban nagyon ügyes vagy! –mondta Carlislei is, Esme pedig csak meghatóan nézett rám.
- Köszönöm. –motyogtam, miközben legszívesebben hazaszaladtam volna már. Utáltam, mikor sokan figyelnek rám. Kezemet karba fontam mellem előtt, csonka kezemet igyekeztem elrejteni, ugyanis nem volt rajtam a kesztyű. Az csak zavart a zenélésben.
- Bella! Nem vagy kíváncsi a ház többi részére is? –kérdezte Edward én pedig azt hiszem túlságosan is gyorsan és megkönnyebbülten mondtam igent.
- De csak 30 percet kaptok! Aztán elrabolom Bellát egy kis divatbemutatóra. – mondta Alice fontoskodva, mire én nem tudtam elrejteni nemtetszésemet.
- Jaj, Bella! Légyszííííí! –kérlelt Alice, mire kelletlenül bólintottam. majd kérdőn néztem Edwardra.
- ja igen! –tért észhez, majd udvariasan mutatott a lépcső felé, mire én megkönnyebbülten mentem a lépcső felé. Mikor pedig elértük a második emeletet megkönnyebbülten fordultam felé és baráti ölelésbe zártam. Ö először megdöbbent, majd ö is szorosan megölelt.
- Ne aggódj! Esme nagyon megkedvelt téged! –mondta, miközben nyugtatóan dörzsölgette hátamat.
- Ugyan! Ki beszél most erről? –suttogtam, mintha még mindig meghallhatnának minket. –Különben meg ez nem is volt kérdés. –mondtam viccelődve, miközben kibontakoztam öleléséből, de kezét továbbra sem engedtem el.
- Az a zene, gyönyörű. –suttogta, miközben bájosan mosolygott rám.
- Egy félkész műről nem szabad ilyet nyilatkozni. –dorgáltam meg, miközben játékosan megpöcköltem orrát. – Egyébként merre is van a szobád? –kérdeztem, miközben érdeklődve néztem körül a kicsi folyosón, melyből 4 szoba nyílt. Kézen ragadott és a legutolsó felé kezdett el húzni, majd szélesre tárta előttem az ajtót. Szobája szemközti fala,- csak úgy mint én szobámban –csupa üveg volt. Mesés kilátás nyílt a hegyre és az erdőre. Szobája közepén egy vaskeretes ágy állt, aranyszínű paplannal bevonva. A szoba sarkában egy komoly íróasztal állt, megpakolva könyvekkel. Mellette egy szekrény volt. Tele hatalmas cd és DVD gyűjteménnyel. Bal oldalt egy fehér ülőgarnitúra állt, mellette egy olvasólámpa. Előtte üveg dohányzóasztal. A tv előtt volt a tv állvány, melyen egy hatalmas plazma tv állt, a legmodernebb hifi berendezéssel és DVD lejátszóval. A barnás falakat modern festmények díszítették.
Őszintén szólva nem ilyennek képzeltem Edward kuckóját. Ebben nem volt semmi Edwardos, még élet sem. Olyan volt, mint egy magazinból kiemelt tökéletes elrendezésű mű szoba. Az érintetlen ágy, a tökéletes tisztaság és a személyes holmik hiánya halottá tették a szobát.
- Na, hogy tetszik? –kérdezte Edward, miközben beterelt annyira, hogy be tudja csukni az ajtót.
- Förtelmes. –mondtam ki nyersen és őszintén, de nem nézett rám haragosan, inkább csak meglepetten. –Azt mondtad, mielőtt nem találkoztunk naphosszat a szobádban ücsörögtél. De ez a szoba tökéletesen halott. Úgyhogy nem tudom mit csináltál előttem, de az tuti, hogy nem volt benned semmi élet vagy …..érzés. –mondtam fintorogva –Ezen rögvest változtatnunk kell. – mondtam, miközben lehuppantam a tökéletes ágyra és a tökéletes fehér szőnyeget kezdtem el fixírozni.
- Mi a terved? –kérdezte miközben leült mellém, és elfordított fejjel kezdte el vizsgálni, hogy mit is nézek a szőnyegen.
- Először is ez túl nagy rend. Sehol egy kis csoki maradvány, kilöttyent vörösbor vagy egyéb életre utaló jel. Ez nem jó. Egy szobának lelke van, így kell lennie emlékeinek, illetve meg kell látszódjon rajta az idő múlása. Úgyhogy adunk egy kis emlékezni valót. –mondtam azzal szépen felálltam az ágyra, majd megfogtam az egyik selyem bevonatú puha párnát és Edward fejéhez vágtam. Ö megrökönyödve nézett rám, de hamar kapcsolt. Megragadta a másik párnát és finoman hozzám vágta. Èn azonban nem voltam vele ilyen kegyelmes. Hozzá vágtam egy másik párnát is teljes erőmből, majd mikor erre sem reagált csatakiáltás kíséretében a nyakába vetettem magam. Na már most, természetesen az én hatalmas lendületem és az ö felkészületlensége miatt lezuhantunk a földre és egymásba gabalyodva, jobban mondva rajta feküdve végeztem. Ekkor már mind a ketten kacagtunk. Majd szépen fokozatosan lehervadt arcunkról a mosoly, s helyébe mohó vágy lépett. Olyan közel voltunk egymáshoz, ajkunk csak egy centire volt egymástól. Eszembe jutott, ami reggel történt. Azt mondta vágyik rám, s ez most is bebizonyosodott. Minden ott van a szemében. Engedni akartam a csábításnak, engedni akartam szívemnek, mégis legördültem róla és a plafont bámulva vártam, hogy csillapodjon vágyunk.
- A tárgyi emlékek is nagyon fontosak, Edward. Nem tudhatod, mi történik holnap. A puszta emlék pedig van, hogy nem elég, mert az egész túlságosan boldognak és távolinak tűnik, homályosnak. Olyan az egész, mit egy szép álom, és a végén már magad sem fogod tudni, hogy valóban megtörtént-e. Kell valami, amit megfoghatsz, ami emlékeztet, hogy nem csak képzelődsz, hogy a mostani fájdalom épp oly valós, mint a régi boldogság. –suttogtam szomorúan, és hangomból kétségbeesés csendült ki. Edward finoman magához ölelt a földön, és végigsimított arcomon. –Nem is tudod milyen szerencsés vagy, hogy ebnyien melletted állnak. Furcsák és kicsit lükék, de nagyon szeretnek téged, és bármikor tűzbe mennének érted, ha kellene.
- Tudom Bella! Èn is bármit megtennék értük. –mondta, majd felállt engem is magával húzott.
- Tudod még elég sok dolgunk van. –mondtam, az előbbi beszélgetést ideiglenesen elfelejtve –Például kell valami ocsmányság a falra. van színes ceruzád? –kérdeztem, miközben a szekrényhez sétáltam és kivettem egy Johny Cass lemezt, majd beraktam az ultra vagány hifibe. Amint felcsendült a jazz, finom ringatózásba kezdtem és figyelve, ahogyan Edward íróasztala legmélyebb bugyraiból előhalássza a ceruzákat nekiálltam, hogy egy kis káoszt teremtsek a rendbe. A cd-k borítóját kicseréltem, a filmeket összekevertem, az íróasztalon lévő könyvek csinos kupacából káoszt teremtettem.
- Tudod, bella! Meglehetősen sok időmbe telt, mire rendbe raktam a dolgokat! –mondta, miközben egy halom cerkával kezében kibújt a fiókból.
- Ne félj! Rumlit csinálni sokkal könnyebb lesz. –mondtam, miközben a tökéletesen foltmentes ablakhoz sétáltam. tervem az volt, hogy kéznyomomat szó szerint is itt hagyjam. Àm ekkor megakadt a szemem a csúnya fekete felhőkön melyek városunk felett gomolyogtak. Ès figyeltem, ahogy a vad szél már most is hatalmas erővel tépi a fákat, s pusztítja a növényeket. Aggodalom fogott el.
- Nem tudod, milyen időt mondtak mára? –kérdeztem aggódóan a vállam felett, miközben szemem le sem vettem az erdő vad ringatózásáról.
- Tudtommal olyat, mit a többi napra. Felhős ég, eső és egy kis szél. –mondta könnyeden, miközben mögém sétált és finoman átkarolt. Fejét vállamra hajtotta és úgy nézte velem a vihar kibontakozását. –feleslegesen aggódsz. Ez is csak olyan eső lesz, mit a többi.
- Nem. Ez most más. –suttogtam és hangom félelemtől volt reszketeg. Ez a vihar elsöprőbb lesz mindennél.
- Èn jövök! –robbant be hatalmas csattanás kíséretében Alice, mire én ijedtemben felsikítottam. Edward szúrósan nézett Alicere, és az oly ismerős néma kommunikáció folyt közöttük. Mindkettőjük szeme méregtől csillogott, úgyhogy villámhárítóként én léptem közéjük.
- Alice! Mit szólnál hozzá, hogyha rajzolgatnánk egy kicsit? –kérdeztem tőle, mire csak fintorogva megrázta fejét, majd nyelvét Edwardra nyújtotta. – Bella most az enyém. én jövök. nem sajátíthatod ki. –mondta, majd mintha csak egy kiskutya lennék kézen ragadott és elkezdett húzni a szobája felé. Mérgesen téptem ki magam Alice kezei közül, majd hátra fordultam Edward felé.
- Edward! –szóltam rá, mire mérge elszállt és értetlenül nézett rám gyönyörű arany szemeivel. – Emlékszel mit ígértél Emettel kapcsolatban? –kérdeztem, mire csak bólintott. –Mi lenne, ha átruháznánk Alice-re? –kérdeztem tőle, miközben bevetettem legszomorúbb, legkérlelőbb boci szemeimet.
- Jól van! –adta meg magát, miközben szemeit forgatva, hatalmas un lelkesedéssel elindult felénk.
- Bella! Ez csajos dolog! –mondta felháborodva Alice.
- Akkor Emett hol van? – kérdeztem tőle, mire egy percre megfagyott a levegő, majd kacagásban törtek ki, és a rossz hangulat egy csapásra elszállt.

Alice szobája hatalmas volt és lányos. tele rózsaszín fodrokkal, divatos dolgokkal, és emlékekkel. A falakat képek díszítették, családi képek, melyeken mindenki vigyorgott. A polcok kacatokkal voltak tele, de nem állhattam meg nézelődni, ugyanis a még hatalmasabb gardróbjába vezetett, ahol minden tele volt ruhákkal, cipőkkel és rengeteg kiegészítővel. Nagyobb volt, mint Forks bármelyik üzlete.
A divatbemutató abból állt, hogy vadonatúj, legalábbis nem sokszor viselt ruhákat hozott elém nekem pedig bólintanom, vagy éppen fejet ráznom kellett. Ha nem tetszett neki döntésem elment és felpróbálta a ruhát. Addig pedig mi Edwardal hülyültünk. Ìgy az egész sokkal jobb volt, mint vártuk és az idő hamar elszállt. Bár itt nem volt se ablak, se óra, sejtettem, hogy odakint már esteledik, így felálltam a puha vörös szőnyegről és miközben kiroppantottam elgémberedett tagjaimat, tettetett bűnbánással fordultam Alice felé.
- Sajnálom Alice, de most már haza kell mennem. De nagyon jól éreztem magam. –mondtam, majd a még mindig vigyorgó Edward felé fordultam.
- Ilyen eufórikus állapotban tudsz vezetni? – kérdeztem egy kicsit még sértődötten, ugyanis nem tetszett, hogy ennyire nevet régi szerencsétlenkedéseim miatt.
- Hogyne! –mondta, majd miután megöleltem a kicsi manót, elindultam a szobája felé. Csakhogy, amint ott kinéztem az ablakon aggodalom fogott el. Az égen folyamatosan villámok cikáztak át. Az eső, csak úgy esett, a szél pedig majdhogynem kicsavarta a fákat.
- jaj, Bella! Ìgy semmiképpen nem indulhattok el! A végén még belétek csapna egy villám, vagy rátok dőlne egy fa. Itt kell lenned addig, míg el nem áll, és ahogy nézem ez biztos nem fog elállni reggelig! Úgyhogy itt kell aludnod nálunk! –mondta a kicsi manó ugrálva örömében, mire engem megmagyarázhatatlan félelem fogott el.

10 megjegyzés:

  1. Szia:)

    Először is azt mondanám el, hogy imádom, hogy ilyen hosszú fejezeteket írsz!
    Másodszor pedig imádom, ahogyan fogalmazol és amit fogalmazol!
    Egyszerűen imádom a töridet! Köszönöm, hogy ajánlottad a blogomon!
    Siess!
    Pusz

    VálaszTörlés
  2. Szia:)

    Juj! ez tök jó volt.:)
    Charlie randizik:D tök jó.^^
    Aztán h. Edward meglátta Bellát:DDDXD
    De tényleg furi volt a helyzet.:/
    Viszont ott sokkolódtam egy sort, és újra kellett olvasnom, hogy tényleg Edward mondta ki h. vonzódik Bellához testileg is:D^^ Először azt hittem, hogy Bella mondja.:D
    Aztán a házban:) tök jó volt. Viszont tetszettek a kis baklövések:D^^ vicces volt.:)
    Aztán Edward szobája...tényleg egy lelketlen szobának tűnt.:/ Viszont Bella terve, hogy életet varázsol a szobába tök jó voltXD
    A vihar meg nagyon..rossz lehetett. én kapásból Charlie-ra gondoltam.:S
    Alice ruhaválogatásánál meg azt hittem h. Bellát fogja öltöztetni. De így jobb volt.:)
    A végén meg h. már tényleg nagy lett a vihar...:S Meg h. most ott fog aludni..Edwarddal?;P
    Összességében nagyon tetszett az egész:D Kíváncsian várom a folytatást.:)

    Sok puszit és ihletet!:*

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik a történeted, szóval hajráés várom a következőt!! :)

    VálaszTörlés
  4. szia gratulálok ez nagyon jó
    de mitől fél bella?
    puszy

    VálaszTörlés
  5. úúúúúúúúúúúúúú engem is megmagyarázhatatlan félelem fogott el....:S
    De tényleg.
    Amúgy nagyon tetszik tényleg imádom:)
    Remélem nem lesz baja Bellának vagy az apukájának
    Várom a következőt
    Katta

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Hát ez fantasztikus lett.Kár hogy Bella nem vallotta be az érzéseit Ednek.Szegény Esmének tényleg nem sikerült jól a színjáték,kíváncsi leszek Bells meddig bírja úgy,hogy nem tudja az igazat.
    Siess a következővel.
    pussz
    Tündi

    VálaszTörlés
  7. SZio!

    Nagyon örülök, hogy ilyen hosszú fejit hoztál nekünk, Isten tartsa meg e jó szokásod!:-)
    A feji fantasztikus lett, gyönyörűen lerod a dolgokat, mesteri részletességgel(mi hogy néz ki), nem siklasz át hamar a dolgokon és ez egy olvasónak nagy kincs!
    Nagyon sajnáltam Bellát, hogy Edward rátört, és szabályosan éreztem a "szégyent", amit Bella érezhetett. De szerencsére ez pozítiv lett és Ed bevallotta testi vonzódását!:-)
    Aztán a pici ügyetlenkedéseket is láttam magam elött, ahogy Esme véletlenül ruha, vagy kesztyű nélkül emeli ki a tepsit, ez nagyon találó volt, és Bella nagyon éretten fogta fel, hogy színészkednek miatta, s ezen nem hogy megsértődne, vagy követelné az igazságot, még sajnálja is Őket h. meg kell játszaniuk magukat.
    Ezer dolgot tudnék mmég írni, mert ezt váltja ki belőlem a történeted, de nem untatlak!:-)
    Még annyit h. remélem nem Charlie-nak lesz valami baja a viharban.
    Köszi, és nagyon várom a kövit!
    Puszy

    VálaszTörlés
  8. Szia
    Nagyon jó volt, nagyon nagyon tetszett és hogy ilyen hosszú volt. Bella tényleg nem akarja őket kellemetlen helyzetbe hozni, Esme "baklövései" miatt és nem is akarja szóvá tenni. Edward szobájának jellemzése nagyon jó volt és hogy rögtön rumlit akar csinálni, mintha életre akarná kelteni a szobát és, hogy ezt Edward tűri.
    Gondolom tudták előre főleg Alice, hogy vihar lesz és a divatbemutatót direkt húzta el.
    Nagyon várom a következőt. Imádtam.
    puszi

    VálaszTörlés
  9. Hali! Nagyon tetszett a feji, talán azért mert a Cullen házban játszódik. Nem tudom miért, de ezek a jelenetek a kedvenceim! Nagyon várom a kövit! Siess! Puszi:) Luci:)

    VálaszTörlés
  10. Jajj jaajjj mi fog történni???? Mi lesz szegény charlival??? Kérem a Következőt!!
    (L)
    Én!!!!

    VálaszTörlés