2011. január 19., szerda

4. fejezet Elfogadás




4. fejezet
Hétköznapok

Lassan botorkáltam fel a lépcsőn, mivel minden óvatlan mozdulatkor bőröm fájni kezdett. Nem mintha ez most különösképpen érdekelt volna. Hogyis érdekelne, mikor egy félisten úgy lépked mögöttem, mint egy anyuka totyogó kisbabája mögött? Pattanásig feszülő izmokkal, melyek bármikor készen állnak arra, hogy elkapják összecsukló testem. Nem, mintha ez most fenyegetne, hiszen a bőröm sérült. Bár, alaposan vívódtam magamban, hogy nem kéne talán mégis megbotlani kicsit. Csak úgy véletlenül. Nem! Hiszen, csak barátok vagyunk, leszünk. A barátok pedig nem néznek ilyen szemel egymásra.
- Várj! Kinyitom az ajtót! - ugrott gyorsan elém, mikor egy picit a kilincs felé emeltem a kezem.
- Röhejes vagy! Ugye tudod? - kérdeztem bosszankodva, bár az hogy így gondoskodik rólam, imponáló.
- Carlislei világosan megmondta, hogy légy nagyon óvatos és, hogy annak ellenére, hogy levettük a kötést...
- Én is ott voltam! Tudom, mit mondott édesapád! - mondtam dühösen, miközben beléptem a házba. Azonnal égett kolbász, állott szag, és izzadság csapta meg orrom. Na tessék! Egy hétre hagyom magára, és a ház máris romokban! MI lesz vele, ha egyetemre megyek? Éhen hal, vagy belefullad a koszba?
- Szép lakás. -mondta Edward, de én csak felhorkantam
- Disznó ol. Ekkora rumlit! Még szép, hogy úgy be volt rezelve a korházban és hogy kapva kapott az ötleten, hogy hazahozz! Ennyit a nagy apai védelemről. Inkább menti az irháját! -mondtam dühöngve, miközben áttapostam a nappali közepén hagyott cipőjén és kikerülve a földön hagyott cuccait a konyhába siettem, ahol majdnem sírógörcsöt kaptam a látványtól. A mosogató tele edényekkel, melyeken még ott volt némi maradék. A konyhapult nem is látszott a rengeteg pizzás doboztól és konzervtől, a padló azonosíthatatlan ragacstól volt csúszós. A tűzhelyen égett tojás és még valami nyomai, arrébb egy nyelétől megfosztott elégetett edény. Az asztalon müzlis doboz, és messziről bűzlő tej, a földön egy fél pár használt zokni.
- A férfiak hajlamosak megfeledkezni a .....környezetükről! -jött mögém Edward és vigasztalóan vállamra tette kezét - Gyere, berakok neked egy filmet, aztán rendet rakok. Bár egy kis navigálásra szükségem lesz
- Felejtsd el! Ez az én dolgom és majd meg is csinálom este. De most megtartjuk a betervezett filmnézést. -mondtam, miközben óvatosan megfogtam hideg kezét és elindultam a szobám felé.
- Nem gondolod komolyan, hogy hagyom hogy ilyen állapotban nekiállj ennek! Nem-nem. mindenképpen segítek. -mondta, azzal visszafordult és elkezdte lepakolni a dobozokat a pultról. A szemeim pedig akaratlanul is hátát kezdték el fixírozni, azt ahogyan a fekete póló alatt megfeszülnek izmai, ahogy gerince kirajzolódik, és az izmos feneke......Oh te jó Isten! Behunytam szemem és megfordultam. Oh te jó Isten! Nekem teljesen elment az eszem! Edward a barátom, Edward csak a barátom, Edward a barátom!
- Hol találom a kukát? Úgy értem a nagy kukát, mondjuk egy konténert? -kérdezte, mire megpördültem álló helyemen, de meg is bántam a hirtelen mozdulatot, ugyanis bőröm fájdalmasan húzódott.
- Jól vagy? Ülj le, nem szabad ilyen hirtelen mozdulatokat tenned! -mondta azzal letette a kezében tornyusoló papírhegyet, és a nappaliban lévő fekete bőr kanapéra ültetett, majd mellém guggolt és kezeimet óvatosan megérintette.
- nem a te...-akartam mondani de kezét számra helyezte elnémítva ezzel. Mélyen szemembe nézett, én pedig elakadó lélegzettel kezdtem el fixírozni csábító vörös ajkait. Vajon milyen íze lehet?
- Idefigyelj. Most délelőtt 10 óra van. Délig simán kitakarítok és utána jöhet a film, vagy amit csak akarsz. És ne akadékoskodj! Mert úgyis kitakarítok. -mondta én pedig az elmúlt napokban megismerve elszánt makacsságát, inkább engedtem neki. Most az egyszer!
- Jól van, de majd viszonzom a szívességet. -mondtam, mire elmosolyodott.
- Rendben. Ha majd meggyógyulsz, kitakaríthatsz a szobámban! -mondta azzal nyomott egy puszit homlokomra és elsietett a konyha irányába.
A következő pár óra pedig nagyszerűen telt. Én dirigáltam neki, ő pedig ügyetlenkedve próbálta teljesíteni. Kiderült ugyanis, hogy annak ellenére, hogy milyen bőszen jelentkezett a takarításra, még soha nem takarított komolyabban.


- Rabszolgahajcsár vagy! -mondta, miközben lehuppant a szobámban az ágyra. Én mosolyogva leültem mellé.
- Azt hiszem a jövőben ezt a fajta hiányosságodat még korrigálnunk kell. Legközelebb a mosás, vasalás és fűnyírás fejezetekkel foglalkozunk, illetve átvesszük az egyszerű étkek szerencsétlen félnótásoknak című részt is. -mondtam nevetve, miközben kiszedtem egy kicsi tésztamaradékot vöröslő fürtjei közül.
- Kié az a hegedű a sarokban? - kérdezte, miközben odasétált és felvette.
- Az enyém. -mondtam szégyenlősen, ugyanis ezt elsunnyogtam, mikor a hangszerekről kérdezett.
- Nem is mondtad, hogy tudsz hegedülni. Majd zenélhetnénk együtt is. A zongora és a hegedű jól kiegészítik egymást. -mondta, miközben a hangszert finoman a helyére rakta és a kottáimhoz sétált.
- Requiem for a dream. - olvasta fel hangosan, miközben elkezdte dúdolni a zene refrénjét. Hangja pedig fülmelengetően szárnyalt végig a szobán, simogatva fülemet és szívemet. - Gyönyörű darab, és zongorával még szebben fog hangzani.
- Igen. - mondtam, bár ebben nem voltam biztos. Mások előtt egyszerűen nem tudok játszani. Nem tudom teljesen átadni magam a zenének és így a muzsika felszínes lesz, nem egyéb mint egy robot szervetlen játéka.
- Mi a baj? - kérdezte, de én csak mosolyogva megráztam a fejem, majd a gardrób felé fordultam, hogy az egyik doboz mélyéről kikotorjak egy dvd-t. Edward persze érdeklődve jött utánam. Átkukucskált a vállam felett és mindenre tett valami megjegyzést.
- Harry Potter? Ez most komoly? -kérdezte, mikor meglátta a 6. rész borítójának zöld fedelét.
- Mi bajod van a fantáziával? -kérdeztem tőle feldúltan, ugyanis a Harry Potter sorozat megmagyarázhatatlan módon egyik kedvenc könyveim közé tartozott.
- Nem lehet, csupa tanulságos és a realitástól teljesen átszellemült könyveket olvasni. Kell valami a fantáziának is. Elképzelni egy hipogrif alakját és illatát, rettegve élvezni a sárkány hátán való repülést, miközben szinte érzed ahogyan a szél bele kap a hajadba. Vagy teljes beleéléssel harcolni Középfölde szabadságáért! Meg kell tanulni érezni az orkok bűzös leheletét, a tündék kisugárzó szépségét, és a hobbitok gyermeteg jókedvét! Ha olyat olvasol ami a valóságban is létezik, akkor olyan dolgot kaparsz elő a gondolataid közül amit egyszer már láttál. Ez viszont teljesen más. Ilyenkor te határozod meg a pontos alakot, a színek erőségét, a kisugárzást! Persze az író alkotja meg, de neked kell felékesíteni! -mondtam artikulálva és teljes beleéléssel. Edward összehúzott szemöldökkel nézett rám, miközben ajkával alig láthatóan csücsörített egy kicsit. -Persze minden könyvhöz szükség van fantáziára, de a versek bonyolult elemzése és a ténylegesen nem létező lények elképzelése szerintem sokkal szórakoztatóbb.
- Jól van. Akkor olvassunk! Mutasd meg nekem, hogyan kell látni a láthatatlant, és érezni a nem létezőt! -mondta, majd megfogta a könyvet és az ágyhoz sétált vele, majd kicsapta a közepén és a kezembe adta, én pedig kicsit zavartan ültem le mellé és kezdtem el olvasni. Artikuláltam, megadtam a szöveg ritmusát. Párbeszédeknél igyekeztem utánozni az elképzelt hangot és hangvételt.
Végül, miután a könyvben Harry kiadta az utasítást a Sipor-Dobby párosnak, hogy kémkedjenek Malfoy után, és sikeresen elnémította Hóborcot becsuktam a könyvet.

 Na?- kérdeztem, mire kérdőn nézett rám. – Hogy képzeled el a két manó birkózását?
 Jaj, Bella. Hogyan is képzelném el. 2 aprócska teremtés, zöldek, nagy fülük van, vékony csontos testük. Magas hangon beszélnek, az egyik folyton vidám a másik mufurc.
 Milyen illata van a korteremnek? –kérdeztem,
 Hát korterem szaguk. A gyógyszerek, fertőtlenítők és a halál szaga lengi körbe.
 Ès még valami. Varázslat. A történetben mindig ott van a varázslat. Mihez tudnád hasonlítani? Hogy tudod elképzelni mikor Harry varázslattal választja szét a két manót. Olyankor mit érzel?
 Gondolom, olyan mint amikor izgulsz, mint amikor elzsibbadsz. A hatalom pedig, ami vele jár mámorító lehet. –mondta inkább erőltetett kényszerrel, semmint beleéléssel.
 Milyen tapintású a fa, Harry kezében? A pálca? –kérdeztem, mire türelmetlenül válaszolt
 Erre itt nem tért ki a könyv.
 Attól még ott van a pálca Harry kezében. Amikor olvastam,…. mit gondolsz milyen lehet?
 Könnyed, tökéletesen illeszkedő és könnyű, csiszolt. De Bella. Èn ezeket el tudom képzelni. Ugyanúgy ahogyan egy normális könyvnél is. Elképzelem a fegyvert a kezemben, vagy éppen a zakó durva szövetét, vagy egy tavaszi kert illatát. –mondta türelmetlenül, mire én megráztam a fejem.
 Jól van, csináljuk másképp. –mondtam, majd megfogtam a vállát és finoman lenyomtam az ágyra. –Hunyd le a szemed. –suttogtam fülébe, mire becsukta szemeit.
 Képzeld el, hogy egy erdőben vagy. Egy varázslatos erdőben, ahol a fák aranyból vannak, és águkon megannyi zamatos gyümölcs illatozik. Az égen felhő gomolyog, melyeken átsüt a nap. De van még az égen sok csillag is. Megannyi fényes pont, mind egy kívánság. Feléjük tarka madarak repülnek. Kicsinyke aranyhangú madarak. A szivárvány minden színében pompáznak. Kinyúlsz feléjük. Tolluk puha simítását kezeden érzed, holott messze járnak. Csak a játékos szél kecsegtetett az érzéssel. Egy cseppnyi bepillantást nyújtott. De a szél hoz feléd mást is. Furcsa illatok tömkelegét. Mindegyik más és más. Citrom, csokoládé, karamell, pergamen, fű, frézia, jázmin, és még valami. Èdes illat, kellemes illat. Hívogat téged, szeretnéd megízlelni, de az illat hordoz mást is. A bűn keserű utóízét szádban. Mégis túl csábító. Ellen állni nem tudsz neki. Követed nyomát. Lehunyt szemmel , botorkálsz a világosságban, végül elérsz hozzá. Felé nyújtod kezed, megsimítod, mire minden szertefoszlik. –súgtam sejtelmesen, elvarázsolva, megbűvölve, miközben finoman megérintettem arcát, majd hirtelen elvettem kezemet. Majd figyeltem arcát, figyeltem ahogyan világomban jár és gondolkodtam, vajon az ö világa miben más mint az enyém. Vajon ö milyen arcot párosított a sejtelmes illatnak, mi neki az édes bűn, mi keserű ízt hagy szájában?
Kinyitotta aranyló szemeit, és elmosolyodott mikor rám nézett.
Minek van ilyen illata? Számodra mi tűnik ki a többi közül, mi hívogat? –kérdezte, de nem feleltem. Hogy is mondhatnám, hogy ajka az mi ennyire csábít. Vöröslő ajka, hideg lehelete, mely édes, hívogató. Mégis tudom, keserű utóízt hagyna számban, a bűn, a megbánás ízét, persze ha egyáltalán sor kerülne rá, hiszen az érzés szertefoszlik, mire elérhetném. Nem más, mint egy fuvallat. Számomra elérhetetlen.
 Itt az a kérdés, hogy te minek látod. Hogy képzeled el? –kérdeztem, mire szemét zavartan lesütötte, én pedig inkább nem bolygattam a dolgot.
+++

Már 2 és fél hónapja, hogy Edward félős mosollyal arcán belépett kortermembe, és mintha legalább egy éve lett volna. Az a sok dolog amit azóta csináltunk, akivé ezen idő alatt váltam……az olyan hihetetlen, olyan varázslatos és boldog, hogy nehéz volna ilyen csekély időnek tanúsítani.
Edward a barátom lett, testvérem, lelki társam, sőt talán még ezeknél is több. Edward az életemmé vált. Èletem központjává. Azt hiszem ezt hívják szerelemnek. Persze ezt a gondolatot nem szabad hosszan kifejtenem. A szerelem ugyanis múlandó és túlságosan is törékeny dolog, én pedig hinni akarom, hogy ami kettőnket összefog az örök, és megmásíthatatlan. Talán ez az elvakultság, a félelem, hogy elveszíthetem kényszerít arra, hogy furcsaságai felett szemet hunyjak. Hogy kérdő tekintetem lesüssem, és csak mosolyogjak, miközben a tudatlan kétségbeesés mardos, és titkon választ keres a kimondatlan kérdésekre. Választ melyek közül egyik igaznak bizonyult.
+++

A hangos étkezőbe belépve rögtön asztaluk felé vettem az irányt, majd boldogan ültem le Edward és testvérei közé.
- Àh, Bells! Már azt hittük belefulladtál a kémcsövekbe. –mondta Emett a tőle megszokott fellengzős stílusban.
- Sajnálom Emett! Csak nem hiányoltál? –kérdeztem incselkedve, mire heves tiltakozásba kezdett
- Èn? Ugyan. Hisz ismersz, türelmes vagyok. Ellenben Edward kész élőholt, ha nem kapja meg időben a kicsi Belláját. –mondta, mire én zavartan néztem körbe Edward tálcáján, mely most is tele volt érintetlen finomságokkal, ahogyan a többiek tálcája is. Megszoktam már, hogy a titokzatos diéta miatt nem esznek, mégis szorongással töltött el és feléledt bennem a gyanú,melyre hasam görcsbe rándult a félelemtől. A félelemtől miszerint nem csak társadalombéli különbségek választanak el minket, hanem valami sokkal komolyabb és veszélyesebb.
- Hé, Bella! Anya már egy csomó ideje rágja Edward fülét, hogy hozzon el hozzánk, de mivel eddig ö ezt elmulasztotta megtenni, most rajtam a sor, hogy meghívjalak. Szóval holnap szombat lesz és eljöhetnél hozzánk! –újságolta lelkesen Alice mire elmosolyodtam.
- Rendben. Ùgyis régóta terveztük már, hogy együtt zenélünk. –mondtam, mire Edward keserű mosollyal arcán bólintott. Ez aggodalommal töltött el. Ha Edwardot magam mellett tudom, úgy érzem nincs okom félni, úgy érzem megvéd mindentől, de ez a nem ismert arckifejezése félelemmel töltött el.
- Mi a baj, Edward? Más programot terveztél már? Ha gondolod, és édesanyádnak is megfelel, átrakhatjuk máskorra a zenélést. –mondtam nyugodtan, úgy mintha nem tudnám, arcán a mély barázdák komoly gond létét jelzik.
- Nem. Jó volna végre szert keríteni a közös zenélésre.
- Rendben. –mondtam, majd elvettem egy almát tálcájáról és felálltam.
- Indulhatunk? –kérdeztem, de ki se mondtam és már ott állt mellettem. Az, hogy tudja elmarad az utolsó órám természetes volt. Ők mindig mindent tudnak. Bosszantó mellettük ilyen szerencsétlennek lenni, hiszen szépek, okosak és ügyesek, míg én…..Nagyot sóhajtottam, miközben belekaroltam Edwardba. Megszokott mozdulat volt, és pusztán baráti. Mások mégis mindig azt feltételezték, hogy mi egy pár vagyunk.
- Jó, hogy végre hétvége van. Untam már a sulit. –csevegtem
- Igen. De a szünet volna igazán jó. –mondta, miközben kiértünk a parkolóba, ahol csak néhány diák álldogált. Ilyenkor még csak kevés diák mehet haza. Szinte mindenkinek lesz még az ebédszünet után órája.
- Na, jó. Ki vele, mi bajod? –rohantam le amint beszálltunk ezüst Volvojába. Gyakran csináltam ezt, és Edward csak mosolygott rajta. Amíg köztéren vagyunk, mintha csak attól félnék, hogy kihallgatnak minket, unalmas dolgokról beszélek, aztán amint kettesben maradunk letámadom.
- Nincsen semmi bajom. Csak tudod a családom meglehetősen….. abnormális. Ìgy is kész csoda, hogy kibírod a testvéreimet ebédszünetben. De otthon sokkal rosszabbak. Félek elijesztenek téged. –mondta lassan, gondosan megválogatva szavait, miközben a tőle megszokott vad és életveszélyes stílusban kihajtott a parkolóból és a Swan lakás felé vette az irányt.
- A legjobb barátom vagy. Szeretlek úgy ahogy vagy. Ès ezen semmi sem fog változtatni. Ha külön egyetemre fogunk járni, vagy megházasodunk és egy egész kontinens választ el minket. Még akkor is a legjobb barátom leszel. –mondtam, miközben az ablakon bámultam ki és figyeltem, ahogyan a dolgokat egy villanás alatt magunk mögött hagyjuk.
- Bár a vezetési stílusoddal, kétlem, hogy eljutunk az egyetemig. Egy fán, vagy egy villanypóznán fogunk kikötni, és akkor majd a temetőben….. –kezdtem, de arca láttán inkább elhallgattam. Vonása kemény volt, dühtől vegyes félelem csillogott szemében.
- Bella! –mondta ki elkeseredetten nevemet, miközben lefékezett az út szélén.
- Ez sokkal bonyolultabb annál. Èn … ez az egész. Mi nem tartozunk egy világba. Amit nyújthatok neked…az maga a pokol. Ès az, hogy ők örülnek ennek…-mondta, majd arcát fájdalmasan kezébe temette. –Ès a hülye törvények
Nem értettem pontosan miről beszél, de tudtam, hogy a furcsaságokról van szó. A furcsaságokról, melyektől rettegek.
Finoman végig simítottam arcán, elérve ezzel, hogy rám emelje dühtől feketéllő szemeit.
- Edward itt csak te vagy és én. Nem számít semmi más. Ne gondolkodj! Minden kialakul, majd magától. Ha úgy érzed, elmondod majd, beavatsz. De ha nem, az se baj. Mert nekem csak te vagy a fontos. Nem számít a többi dolog. Elfogadtam már, hogy ez hozzád tartozik. –mondtam, mire szeme fokozatosan kezdte visszavenni arany színét. –Nem fontos . –mondtam, miközben finoman végigsimítottam a karikákon szeme alatt és magamat is győzködtem, hogy tényleg nem fontos. Hogy az erő és veszély, melyet e test rejt, engem sose veszélyeztet. Edward sosem bántana, és azt sem engedné, hogy bajom essen.
- Àtrakjuk máskorra a zenélést. Jó? –kérdeztem, mire bólintott és ismét beindította a kocsi motorját, és elindult, de a kormányt már csak egy kézzel fogta, jobbja térdén hevert, az én kezem fogta gyengéden. Csak ne engedd el soha, drága Edward!

7 megjegyzés:

  1. Hali! Nagyon tetszik a fejezet, remélem hamar jön a következő! Puszi:) Luci:)

    VálaszTörlés
  2. Jaaaj! Imádoom!*.* Annyira jó^^
    Olyan jó ez az egész:)
    Bella, és Edward(L)^^
    viszont azt hiszem, hogy erősebb lesz itt ez a dolog..mármint h. szebályok:/ Ennyire el kell titkolni?:S vagy csak Edward túloz megint:/
    Viszont ..nem is tudom..ez, hogy Bella..fél.:/ Viszont azon is gondolkoztam. hogy vajon ha átváltozik maaajd...gondolom ez majd csak nagyon nagyon sokára lesz, akkor meggyógyul majd..nem? na ez majd kiderül..gondolom:)
    Nagyon jó:D vártam már h. mikor lesz friss:D nagyon-nagyon kíváncsi vagyok hogy hogy is fog alakulni ez a dolog kedvenc karaktereink körül.:)^^
    Jah! igen! amikor Bella...mesélt Edwardnak*.* az olyan jó volt.:) viszont az tuti hogy az a különleges illat az most Bella vére volt..:D ott mondjuk kicsit pánikoltam, hogy mi lesz ha Edwardunk tényleg elképzeli és nagyon beleéli magát:S elveszthette volna a fejét:S veszélyes játékot játszik a mi Bellánk:D mint mindig xD:D
    Ettől függetlenül várom a frisst^^

    Sok puszit és ihletet:*

    VálaszTörlés
  3. szia ez nagyon jó lett gratulálok
    várom a kövit
    puszy

    VálaszTörlés
  4. Szia
    Annyira aranyosak. Annyira nem veszik észre , hogy a másik mit érez, de legalább a többiek tudják. Mindenkinek a ragaszkodása.
    Nem tudom most megfogalmazni, de lehet később.

    Nagyon várom a következőt. Imádtam.
    puszi

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Hát ez fantasztikus lett már azt hittem,hogy elmond neki mindent.
    Nagyon siess a következővel, mert iszonyatosan kíváncsi vagyok a folytatásra.
    pussz
    Tündi

    VálaszTörlés
  6. Szia:)

    Nagyon megfogott a történeted:')
    Én is azt hittem, hogy Edward kitálal, de nem így lett. Így csak jobb lett:)
    És valóban nem veszik észre a jeleket...
    Siess!
    Pusz

    VálaszTörlés
  7. Szupiii :D
    Ez is !!!!!
    nem tudom hogy lesz e belőle Love story, da azt igen hogy mi ihlette az azanyszinű fákat!! :DDD Wiiiiiiiiiiiii!!
    Teccik
    Mamamamarcsi

    VálaszTörlés