2011. január 15., szombat

3. fejezet Fény a sötétben


3. fejezet
Fény a sötétben
Az ismert fájdalom járta át tagjaimat, miközben a nővér belesegített a toló székbe. Fáradtsággal vegyes haraggal borultam el benne. Utáltam, hogy ismét a szokott tor túrán kell végigmennem. A rengeteg vizsgálat, a sok kis üvegcse a véremmel, az orvosok vizsgálódása, a nővérek megszokott mozdulatai, mely során csak egy rángatható bábunak érzem magam. Az egyetlen fényt jelenleg az új barátom jelentette, aki már ősréginek tűnt. Dr Cullen egyik fia, Edward ittlétem másnapján jött be hozzám először,kezében egy halom könyvel és a szándékkal, hogy megment az unalomtól. Végül a könyveket félreraktuk, én az ellenszenvemet mélyre temettem és hagytam hogy elsodorjon Edward vidámsága. Beszélgettünk, kitárgyaltunk mindent a politikától a művészetekig. Veszekedtünk, vagy éppen egymást túlszárnyalva dicsértünk, de mindig nevetve. Úgy, mintha már legalább 1000 éve ismernénk egymást, úgy mintha teljesen természetes volna és igazából az is. Természetes, csak nekünk újdonság. Mint ahogy megbeszéltük, mi vagyunk korunk számkivetettei.
Izgatottan vártam, hogy a nővér kinyissa az ajtót és betoljon a szobába, melyben a kórházi szagon kívül már halványan éreztem Edward bódító illatát, a napfényt és óceánt. Rögtön felpattant a székből és hozzánk sietett. Rám mosolygott, a nővérre pedig biccentett, mire annak kihagyott a lélegzete.
- Innen átveszem, Berta. Köszönjük. -mondta, mire a nő kábán,tátott szájjal, mohó tűzzel szemében kisomfordált a szobából. Edward megfogta a toló széket és az ágyhoz tolt, majd ott nem is törődve tiltakozásommal finoman megfogott és besegített az ágyba, majd érzékeny bőrömre vigyázva betakargatott
- Ismét elüldöztek otthonról? -kérdeztem mosolyogva, de elsötétülő arcát látva aggodalom fogott el. A vicces testvéri poénok, amikről mesélt mégsem volnának olyan ártalmatlanok?
- Képzelje önként fáradtam el ide, önhöz. -mondta, miközben lábait vigyázzba vágta, és képzeletbeli kalapját mosolyogva leemelte előttem.
- Oh, uram! Micsoda megtiszteltetés! -tódítottam, miközben a tőlem telhető legnagyobb csábossággal rámosolyogtam. Most nem foglalkoztam a múlt történéseivel, hogy arcom minden szegletét látja. Nem foglalkoztam vele, mert ő sem foglalkozott vele. Ez az idegen, nem úgy nézett rám mint a többiek. Szemében nem volt szánalom, undor vagy gúny. Úgy nézett rám, mint ahogyan egy barátra szokás nézni, egy testvérre akit elfogadsz olyannak amilyen.
- Megvannak már az eredmények a vizsgálatokról? -kérdezte, miközben leült az ágyam mellé
- Kutya bajom. Holnap után már el is mehetek. -mondtam egy vállrándítás kíséretében
- Helyes. Na és mi a program a hétvégére? -kérdezte, miközben féloldalasan elmosolyodott.
- Nem tudom. De van egy olyan érzésem, hogy te kitaláltál valamit. -mondtam, miközben kíváncsiságomban elkezdtem harapdálni a számat. Rég voltam már ilyen izgatott.
- Semmi konkrétra nem gondoltam, mivel még mindig eléggé csúnyák a sebeid. Esetleg házimozi? -kérdezte
- Jó. Akkor szombat házimozi nálunk, egybekötve egy kis hülyüléssel, és pizzával.
- Édesapád megengedi, hogy egy vad idegent meghívj?
- Nem vagy vad idegen. Már egy hete ismerlek. Különben meg semmi olyat nem fogunk csinálni, ami miatt aggódnia kellene. -mondtam, miközben kérdőn néztem rá, hogy esetleg talán mégis csinálunk valamit? Furcsa módon reménykedés élt a szívemben.
- Természetesen. -mondta és szemében... tényleg csalódást véltem felfedezni?
- Na és történt valami új a suliban? -kérdeztem, mire arca fintorba rándult, ajkát pedig egy furcsa nyögés hagyta el.
- Unalom, unalom és unalom. Komolyan mondom, a spanyol tanár akkora egy béna, hogy nála még a te kicsinyke spanyol tudásod is jobb!
- Hé! Én igenis nagyon jól beszélek spanyolul! -mondtam, tetetett felháborodással.
- Én is ezt mondtam! -mondta védekezően, csillogó szemekkel. Majd kopogás hallatszott, így mindketten az ajtó irányába kaptuk fejünket. - Szabad kiáltottam, mire Carlislei lépett be az ajtón, oldalán Charlieval. Elmerülten beszélgettek, és apa arca gondterheltnek tűnt, viszont felderült mikor rám nézett
- Szia, Bells! -mondta, majd tekintete Edwardra vándorolt és biccentett felé egyett. Apa tudta, hogy Edward a héten hordta nekem a leckét, de rossz szemmel nézett a barátságos fiúra. Tipikusan az a " Nem bízom benned. Tudom mire hajtasz" apai nézés volt, amitől nekem mindig nevethetnékem támadt. Mert hát engem a legkevésbé sem kell ilyen miatt félteni. Biztos, hogy Edward nem akar tőlem semmi olyasmit.
- Mi a helyzet apu? Minden rendben? -kérdeztem, mire arca ismét gyászos kifejezést öltött,így Carlisleira néztem de ő nem nézett a szemembe. Edward pedig megfeszült az oldalamon, és mintha csak természetes volna, jéghideg kezét az én sérült kezem alá csúsztatta, úgy hogy közben semmilyen fájdalmat nem okozott. Ellenben úgy éreztem jöhet a rossz hír. Edward támogatása mellett mindent kibírok.
- A szerveid rendben vannak, a bőröd is meg fog gyógyulni. Viszont a vér képed nem a legjobb. -mondta és folytatta volna, de én közbe vágtam
- 2 évig voltam kórházban. Több, mint 40 műtéten vagyok túl. A halálból jöttem vissza. Épp hogycsak sikerült az immunrendszeremet normális formába hozni. Így is negyed évenként teljes kivizsgálásra kell mennem. Nem értem, nem értem, hogy az utóbbi két hónapban mi változott. -mondtam nyugodtan, mondhatni halálosan nyugodtan
- Cukor beteg vagy. A vércukorszinted magas. Inzulint még nem kell szedned, viszont vigyáznod kell arra, hogy mit eszel.- fogam összeszorítottam és mit sem törődve a fájdalommal szorosan megmarkoltam Edward kezét.
- Ennyi? -kérdeztem szikrázó dühvel. Ennyi miatt kellett rám a frászt hozni? Egy kis diéta miatt? Pár szúrás miatt?
- A cukorbetegség súlyos dolog. Nem lehet kigyógyulni belőle. És, az óvatlanság, a szabályok porba rúgása az életedbe is kerülhet. A tünetek pedig súlyosbodhatnak. Lehet,hogy majd inzulint kell szedned. És felléphet..
- Köszönöm, de tisztában vagyok ezekkel. Sőt a cukorbetegek evési szokását is jól ismerem. -mondtam, mire Carlislei elhallgatott. Charlie azonban még mindig ijedten nézett rám.
- Ugyan már! Ez még várható is volt. Apu, ne lógasd az orrod. A betegség nem olyan szörnyű! Anyu is teljes életet élhetett és..- félbehagytam a mondatot. Anyu nem élhetett teljes életet, ahogyan a nővérem,Grace sem. Bár igaz, hogy a tűz és nem a betegség gátolta meg őket ebben. De akkor sem lehet ilyen kijelentést tenni.Ők a legkevésbé sem éltek teljes életet. És a betegségről sem lehet azt mondani, hogy nem okozott soha semmi problémát nekik. A nővérem 9 volt, mikor eszméletlenül esett össze az iskolában, nála akkor diagnosztizálták. Apu azt mesélte a nővérem és anyu összeborulva sírtak. Anyu azért mert haragudott magára, amiért Grace örökölte tőle a hajlamot a betegségre. Grace pedig azért, amiért megmondták csak korlátozott mennyiségű édességet ehet a továbbiakban.
- Úgy látszik módosítani kell a hétvégi menü soron. -mondtam, miközben felszabadultan rávigyorogtam a borús képű Edwardra.
- Lehet, hogy mégiscsak van valami a Moira-s dumádban! -mondta, mire én felszabadultan elnevettem magam.
- A sors furcsa fintora. -mondtam, majd közel hajoltam hozzá és félhangosan a fülébe súgtam
- Ne hidj benne! Hókuszpók az egész!
- Bella! Komolyabban is vehetnéd a dolgot. Ahogyan a doktor úr megmondta ez nem játék!-mondta Charlie aggódástól eltorzult arccal
- Nem apu! Te ne vedd ennyire komolyan! Nincs semmi baj. -mondtam -Azután a sok kellemetlenség után, ez már igazán semmi. ha pedig amiatt aggódsz, hogy ezentúl neked is csak csupa egészséges kajákat kell enned. Megmondom, hogy jogosan aggódsz. Ugyanis rád is rádfér egy kis egészséges életmód! Kezdesz pocakot növeszteni, és a kondid sem a régi. Lehet, hogy újra elő kell majd venni a futó cipőket. -mondtam, tőlem szokatlan komolytalansággal, mire elmosolyodott és fejcsóválva rásandított Edwardra. A mozdulat kicsi volt, külső szemnek láthatatlan, de én tudtam olvasni Charlieban. Tudtam, hogy tudja Edward miatt vagyok vidám és optimista.
- Nem mehetnék haza már ma? -kérdeztem Carlislei-ól és igyekeztem felvenni legártatlanabb és legkönyörgőbb arckifejezésemet.
- A sebeid még alig kezdtek el gyógyulni. -mondta aggályoskodva
- Tudtommal mindenhol egyforma sebességben gyógyulok. A vizsgálatokkal már amúgy is végeztünk. És vagyok már elég szakértő, hogy ki tudjam cserélni a kötést. És ígérem, hogy nem kezdek el, majd talaj tornázni és a fürdéssel sem lesz semmi gond. -mondtam, mire Charlie felhorkant
- Felejtsd el. Én dolgozom. Arról pedig, hogy egyedül maradj otthon szó sem lehet. Két napot még kibírsz. -mondta szigorúan, mire arcomról leghervadt a mosoly.
- Ahogy jónak látod. -mondtam sértődötten, miközben erősen fixíroztam a takarómat, majd hallottam ahogyan Charlie mobilja az ismerős pittyegésbe kezd.
- Sajnálom. Úgy néz ki mennem kell. -mondta, majd odajött hozzám és nyomott egy puszit homlokomra, majd Carlisleial is kezet rázott, és elviharzott.
- Nekem is mennem kell. -mondta Carlislei, majd furcsa elégedettséggel ránk mosolygott és távozott a szobánkból.
A szobában ezután furcsa csend lett. Mióta találkoztunk, most először nem tudtam mit mondjak és ezzel Edward is így lehetett. Végül aztán úgy döntöttem felesleges volna bármiféle felszínes, terelő témájú beszélgetésbe kezdeni. Így azt mondtam ki amit gondoltam.
- Most először nem tudunk egymásnak mit mondani.
- Sajnálom. Én csak belegondoltam a helyzetedbe és abba, hogy milyen erős vagy. Más már rég összeroppant volna feleakkora teherbe is, mint amekkorát te viselsz.
- Ha ez most az előbbi " piskóta nekem a cukorbetegség" című monológom miatt fogalmazódott meg benned, akkor azt ajánlom gyorsan töröld ki a fejedből. Nem vagyok erős, pusztán erősen él bennem a túlélés vágya, ami egy egyszerű állati ösztön és minden emberben megtalálható, csak valakiben kevésbé, valakiben pedig jobban. Tudod, mint a Fűrészben!
- Nincs igazad. Az előbb, mikor azt hitted komoly a baj, a hangod kemény volt, de nem az a mindenre elszánt keménység csengett benne, inkább azt a fajta bátorságot sugallta, mikor az ember emelt fővel megy a kivégzésére. bátran, megtörten, de megőrizve büszkeségét, azzal a tudattal, hogy ő mindent megtett. -mondta összehúzott szemöldökkel, mélyen fixírozva tekintetemet, melytől úgy hittem a vesémbe lát.
- Túl sok volt. Még egy olyan hosszú tortúrát nem élnék túl. Főleg, ha nincs esély a gyógyulásra. -mondtam,
- Ettől nem kell többé félned, Bella! -mondta, azzal keze közé fogta arcomat és mélyen szemembe nézett. Arany színű szemei elszántságot tükröztek. - Megígérem neked, Bella! Soha többé nem engedem, hogy szenvedj! Azon leszek, hogy boldog légy! -mondta gyermetegnek tűnő esküjét én mégis hittem neki.
- Már azzal is boldoggá teszel, ha itt leszel mellettem. Ha számíthatok rád mindig.Akkor már megmentesz. -suttogtam a hálától elérzékenyülten annak a fiúnak, akit még csak egy hete ismerek s mégis úgy szerettek, olyan erős kötelék köt hozzá, hogy még az életemet is feláldoznám érte.

9 megjegyzés:

  1. szia ez nagyon jó szegény bells
    remélem átváltoztatják és meg gyógyul
    puszy

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon jó lett a fejezet,már vártam.most is tudtam volna tovább olvasni.
    Sajnálom Bellát, de Ed majd ad neki erőt ebben biztos vagyok.
    Siess a kövivel.
    pussz
    Tündi

    VálaszTörlés
  3. Szia
    nagyon tetszett mind a három fejezet. Jó egy kicsit másképp is olvasni.
    puszi

    VálaszTörlés
  4. Jaj, ez nagyon jó volt!
    Szeretem ezt a törit, mert van töltése. Más mint a megszokott, Ed-Bella páros történetei, de ez gy magával ragadó ahogy van. Nagyon szép történet lesz ez, már előre látom!Köszi a fejit, és nagyon várom a kövit!
    Pusz

    VálaszTörlés
  5. Szia! Elkezdtem olvasni a töridet és eddig nagyon tetszik! Úgyhogy valószínűleg gyakran benézek majd és olvasok! Puszi:) Luci:)

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Tettszett a fejezet:) nagyon jó lett :)
    Már várom a folytatást....
    Puszi:Judit

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    NAgyon tetszett nekem is eddig ez a három fejezet. Nagyon várom a folytatást. És ne hagyd abba.
    Puszi
    Dóri

    VálaszTörlés
  8. Szia, nos a témád valóban eltér a megszokott Edwad-Bella sztoriktól, de pont ezért nagyon izgalmas, főleg, mert valós dolog, abból a szempontból, hogy az emberek milyen tragédiákat élnek meg...sajnos. Szóval én csak bíztatni tudlak a folytatásra! :)

    VálaszTörlés
  9. Oh Karina!!!!
    Még cukorbeteg is!Neked nagyon nem szimpi ez a Bella! Amúgy nagyon jó!!! Teccik:D -na de ne kinozd szegényt annyiraxD bár ettől izgi.

    Én xD

    VálaszTörlés