2011. január 11., kedd

1. fejezet


1. fejezet



Gracy unottan lépkedett fel a lépcsőn, mit sem törődve édesanyja szavaival. Gondolatai a zsebében lévő anyag körül forogtak, melyet a szobájában, majd formásra sodor és élvezettel szív el. Már minden porcikája sajgott a drog után, és a gondolat hogy nem kaphatja meg elszorította a torkát. De most van neki és csak ez számít. A tompa zsibbadtság, és az öröm mely átjárja testét. Mit számít, hogy megszerzése mibe kerül? Kit érdekel, hogy függővé vált? A lényeg most következik. Mindjárt. Oh, már csak pár pillanat. Hangosan csapta be az ajtót, majd remegő kézzel fordította el a zárt, mely hangosan kattant a csendben. Édesanyja felhagyott a rikácsolással. Biztos rájött, hogy feleslegesen emészti magát. Már úgy sem tehet semmit. Ő már felnőtt nő, talán végre beletörődik. Sietve ült le az íróasztalához, és kapta ki zsebéből a zacskót, mely a vörös növény morzsáit rejtette, majd kivette a fiókból a cigi papírt. Szépen kiterítette a lapocskát és pislogás nélkül, tátott szájjal öntött bele a fűből, majd ügyetlenkedve csavarta fel, aztán a műveletet megismételte, míg végül két csálé rúd nem állt előtte. Áhítatosan elmosolyodott, majd óvatosan a cigiért nyúlt és sietve dugta szájába az anyagot, majd a kis műanyag öngyújtójával meggyújtotta cigiét. Mélyet szívott belőle, pár másodpercig tüdejében tartotta, majd halvány mosollyal arcán fújta ki a füstöt, és az ismerős zsibbadtság enyhe fuvallata már meg is csapta, de még nem volt elég, még túlontúl magánál volt, még rabja volt a fojtogató éhségnek. Még egyet szívott, majd még egyet, egészen addig, míg a csikk nem kezdte égetni az ujját. De a fájdalom, nem volt kellemetlen, sőt csak halvány csiklandozást érzett. Újra elmosolyodott, majd elnyomta a csikket és rágyújtott a másikra, miközben imbolyogva az ágyához sétált és végigdőlt azon. Szájába vette a cigarettát és ismét nagyot szívott belőle, közben agya egyre zsibbadttá vált, testrészei ólomsúlyúnak tűntek, szeme előtt pedig a plafon különös formákat öltött. Ajkai kissé elnyíltak, a cigaretta kiesett szájából, rá az ágyhuzatra, melybe apró lyukat égetett. A lyuk pedig egyre csak tágult, mígnem apró lángra nem kapott. A lány arcán érezte a forróságot, de nem törődött vele, csak bámulta a plafont zsibbadtan, mígnem szemei végleg lecsukódtak. Halotti máglya lett az ágya. A perzselő lángok pedig a magasba csaptak. Vadul emésztették föl a házat, melynek szépen lassan omlottak össze falai. A szomszéd szobában édesanyja feküdt az ágyon eszméletlen, mígnem a lángok az ő testét is emészteni nem kezdték. Csak egy kislány volt ki rettegve keresett menedéket a lángsír elől. Ám a lángok ott voltak mindenhol, cseppnyi menedéket sem hagyva, eltorlaszolva minden járatot. A kislány a sarokig hátrált, összegömbölyödve fészkelte magát az átforrósodott falhoz, a kisebb meleghez. De a lángok itt is megtalálták. Cirógatni kezdték testét,húsába martak és egyre többet követeltek. A lány vékony ajkát sikoly hagyta el. A fájdalom átjárta agya minden zugát. Kitöltött mindent, mígnem az irtózatos fájdalom és a vérveszteség a tudatlanság fájdalommentes állapotába nem űzte.










1. fejezet
A táj gyorsan suhant el mellettünk, szépségén csorba mégsem esett. A sok fa, a hegyek, a folyó. Mind gyönyörűen magasodtak felénk és valahogy biztonságot sugalltak, de ez az érzés, mely oly ritkán fon karjaiba egy pillanat alatt eltűnt, mert aztán felötlött bennem egy elképzelt iskola képe, és az amit magában rejt. A kisváros, és a sok pletykás ember. Az árgus szemek, amik kíváncsian mérnek végig, nem különben mint egy tárgyat a piacon. Apa mintha megérezte volna félelmemet szorította meg jéghideg kezem.
- Ne félj! Nem lesz semmi baj! Szeretni fognak téged! –mondta, de szemét nem vette le az útról.
- Te is félsz! –mondtam halkan, mire sértőn felhorkant
- Dehogyis!
- Nem kérdésnek szántam. –mondtam és mosolyogva figyeltem a vörös füleit
- Nem félek. Csak aggódok. –mondta a bajusza alatt összehúzott szemöldökkel
- Egykutya. Egyébként felesleges! Kiváló rendőr vagy! Becsületes, okos, és erőskezű. A beosztottjaid örülhetnek majd. Te jól fogod irányítani őket. –mondtam, miközben megpaskoltam kezét, és figyeltem ahogyan még jobban kivörösödik füle. Persze tudtam, hogy nem is emiatt fél, hanem értem aggódik. Azt akarja, hogy velem minden rendben legyen.
- Értem meg nem kell aggódnod. Ez a város különben is tetszik. Jó lesz itt nekünk. A suli is jó. és hamar el fogom őket bűvölni. Hiszen a te lányod vagyok, így pedig okos, kedves, kész zseni, és tájékozott, na meg talpraesett. A zsenit említettem már?- kérdeztem poénkodva és közben nagyon igyekeztem, hogy hitelesnek tűnjek, mert belül tudtam, hogy a felsoroltak egyike sem vagyok és hogy a suliban nekem végem. De apa bevette, vagy legalábbis ő is igyekezett könnyed lenni és hahotában tört ki. Elmosolyodtam én is, de mosolyom grimaszba fordult mikor megláttam a Forks táblát, és közben tekintetem tovább siklott a visszapillantó tükörre, melyben megláttam magamat. Az arcot, melyet gyűlöltem, a testemmel együtt. A testet, mely egy szörnyű és végzetes baleset nyomait hordozta és mely sosem engedett feledni, egy percre sem. Hajam az arcomba kotortam, csonka kezemet pedig a pulcsim ujjába rejtettem. Apa meglátta a mozdulatom. Az ő arca is elkomorult. Az út további részét pedig így tettük meg. De végül csak megálltunk. Én pedig ügyetlenkedve bajlódtam a biztonsági övvel egy sort, majd tekintetemet szorosan a padlóra szegezve kikászálódtam a kocsiból és megálltam az új házunk előtt. Egyszerű, kicsi, de színpompás ház volt és vadonatúj. Egyszintes, szép narancssárga színű kőház, ablakaiban tele elszáradt virággal, gazos gyeppel, és gondozást igénylő gyümölcsfákkal és egy rendetlen bűzölgő halastóval
- Na, Bella? Hogy tetszik? –kérdezte apu, miközben kinyitotta a kocsi csomagtartóját és kivette belőle a cuccunkat.
- Persze annak ellenére, hogy még eléggé új ház, mégiscsak itt állt magányosan egy évig, na meg persze még semmilyen bútor nincs benne úgyhogy belülről biztos eléggé barátságtalannak fog tűnni. De, majd csak kikupáljuk. –mondta, miközben hangosan lecsapta a kocsi csomagtartóját és a véleményemtől aggódó pillantásokat vetett rám
- Sokkal szebb, mint a képeken. nagyon tetszik. Olyan kicsi és barátságos, és a sok fa. Jó lesz belőle otthont varázsolni -mondtam, miközben felkaptam egy bőröndöt és a bejárat felé sétáltam. de a fehér kicsi kapu nyikorgása is igazolta apu mondását, hogy még igencsak sok dolgunk lesz vele. De én ezt egy csöppet sem bántam. Sőt, még örültem is neki, hogy lesz elfoglaltságom. Letettem a bőröndöt a tornácra, majd kihalásztam zsebemből a kulcsot és bedugtam a zárba, fordítottam egyet rajta, majd miután kattant a zár kinyitottam. Egy kicsi előszobába jutottam, melyet egy vastag, barna, szépen faragott mahagónia ajtó választott el a ház többi tagjától. Az előszoba fala teljesen fehér volt, csak egy kicsi narancssárga virágos tapéta dísz futott végig magasan a falon, kicsit a plafon alatt. A padló egyszerű fa parketta volt. Beljebb léptem, majd kinyitottam az ajtót és besétáltam a tágas nappaliba. Szép, krém színű falai voltak, az egyik oldalon egy gyönyörű, drága fehér márvány kandallóval, a másik oldalon pedig az ebédlő bejáratával. Középen egy drága csillár lógott beporosodva. A két helységet, csak egy boltozat választotta el egymástól. Az ebédlő nagyon világos volt, két falát hatalmas ablakok foglalták el. Itt a lámpa fehér, gömb alakú volt. A falak itt halvány rózsaszín színt kaptak. Az ebédlőből nyílt a konyha, itt már kisebb ablakok voltak. Ez nem volt üres, egy konyhabútor foglalta el a konyha nagy részét, mely a fehér, a barna és a szürke színekben pompázott. Elsétáltam mellette és végighúztam kezem a tökéletes felületen, mely portól volt mocskos. Kihúzogattam néhány fiókot, kinyitogattam a szekrényajtót. Megengedtem a vizet a csapból, és benéztem a sütőbe és a mosogatógépbe. Minden üres volt, persze poros, de egyébként tiszta. Látszott rajtuk, hogy alig használták őket.
- Bella! Miért a konyhával kezded? Menj nézd meg a szobádat! – mondta Charlie, miközben mosolyogva csóválta a fejét az ajtónak támaszkodva.
- Tudod a filmekben a gyerekek mindig a saját szobájukba igyekeznek legelőször. –mondta töprengő arcal
- Azért, mert az az egyetlen hely a házban, ami csak az övék. Amiért ők a felelősek, amit elhalmozhatnak apró cseprő dolgaikkal. –mondtam, miközben folytattam a konyhabútor tanulmányozását. –De nekem itt nem csak a szobám a birodalmam. Nem csak azt halmozhatom el dolgokkal, nem csak azt kell berendeznem és nem csak az rendben tartásáért vagyok felelős. Itt a te szobád kivételével az egész ház a birodalmam. –mondtam, majd rámosolyogtam, mire ő viszonozta mosolyom
- Azért..
- Ne félj apu! Nem viszem, majd túlzásba, nem lesz mindenhol csipke és nem fog mindent lányos dolog elborítani. Figyelni fogok a te igényedre és ízlésedre is. –mondtam megelőzve ezzel őt a kiokításban.
- Ebben biztos voltam. Nem is ezt akartam mondani. Szerettelek volna megkérni, hogy az én szobámat is rendezd el. Ha rám hagyod, akkor a bútorok úgy maradnak benne, mint ahogy a kiszállítók bepakolják. –mondta egy vállrándítás kíséretében, mire én elmosolyodtam és a nyakába vetettem magam.
- Köszi, köszi, köszi. –mondtam, majd nyomtam egy cuppanóst arcára és mentem, hogy megszemléljem a szobámat. A nappaliból nyílt egy kis folyosó, az első két ajtó a mosdó és a fürdőszoba volt, utána jött egy szoba. Itt a fal zöld volt, az ablakok az udvarra nyíltak, és volt egy kisebb gardrób is a szobához. Tetszett. Már láttam magam előtt az ágy és az íróasztal helyét. A képeket a falon és egy kellemes színű függönyt, a sarokban virágot és a fotelt, az állólámpát.
- Hé, prücsök! Nem ez lesz a te szobád!- jelent meg apu ismét az ajtóban,
- Azt mondtad választhatok! –mondtam, miközben hozzá léptem. Nem mintha annyira válogatós lennék, csak furcsálltam, hogy apu nem hagyta meg nekem a választás lehetőségét.
- Igen és választhatsz is, de úgy is a másik szobát fogod választani, úgyhogy most ne is pazarold a képzeleted erre a szobára. –mondta, majd mikor összehúzott szemöldökkel, óvatoskodva elmentem mellette rácsapott egyet a fenekemre.
- Aúúúú! –jajdultam fel, majd megrökönyödve néztem rá
- Nincs bomba benne! Nyomás! –kiáltotta, mire én nevetve kinyitottam az utolsó ajtót is. Ez a szoba sokkal nagyobb volt, mint az előző. Az erdőre nézett és a szemközti fal egésze üvegből volt és egy kis teraszra nyílt. A falak fehérek voltak, lámpa nem is volt, csak egy mazdagon lógó villanykörte. A szobából pedig két ajtó is nyílt. Kinyitottam az elsőt. Egy jó nagy gardrób nyilt innen. Oldalt tele polcokkal és fiókokkal. Finom, puha fehér szőnyeggel, és vörös falakkal.
- Oh, apa!
- Ne félj! A gardróbot nyugodtan átalakíthatod bármivé! Ahogyan a szobával kapcsolatban is teljesen szabadkezet kapsz. Ha esetleg idegesítene az üvegfal nyugodtan építethetsz rendes falat, és esetleg a szobát egybenyithatod a gardróbbal, vagy amit csak akarsz. –mondta, mire én ismét nyomtam egy csókot arcára.
- Köszönöm. –mondtam könnyes szemmel. Rég voltam ennyire boldog. Az egész ház, a munka ígérete, örömmel töltött el, és most még az iskola és az idegenkedő emberek sem tűntek olyan szörnyűnek.
- De ez így is nagyon tökéletes.
- Még ne mond ezt! –mondta, miközben kezével a másik ajtó felé intett. Kíváncsian nyitottam ajtót, majd ismét elmosolyodtam. Egy fürdőszoba volt. Egy ugyancsak nagy fürdőszoba teljes berendezéssel. Szép sötétkék csempével, egy káddal és egy zuhanyzóval, na meg egy vécével, csappal és bidével.
- Köszönöm. –mondtam, de a meghitt pillanatot a csengő hangos zenéje rontotta el.
- Oh! Ezek biztos a szállítók. –mondta Charlie azzal gyorsan elsietett, én is mentem utána, bár nem valami gyorsan. Újra megnéztem minden négyzetcentiméterét a háznak és alaposan elképzeltem, hogy mi hogyan és hol legyen. De aztán egyszer csak odaértem. Charlie mellett egy markáns idős férfi állt, távolabb egy fiatalabb éppen a kocsi ajtaját nyitotta ki.
- Jó napot! –köszöntem halkan, és nem néztem a férfire. Utáltam látni az emberek szemében a megrökönyödést és az undort, melyet lassan átvált a sajnálkozás. Pár másodpercig néma csend lett, aztán Charlie idegesen köhintett egyet.
- Megvolnánk? –kérdezte
- Igen. –mondta, majd felhangzottak léptei. Ekkor felemeltem fejem és figyeltem, ahogyan a két férfi elkezdte a cipekedést. Melléjük sétáltam.
- Ez itt csak a mi szállítmányunk ugye? –kérdeztem, miközben leemeltem egy dobozt.
- Igen, de hagyja csak kisasszony. Mi majd behordjuk. –mondta a markáns férfi idegesen, miközben szemét le nem vette a rakományról. A fiatal viszont rám nézett, pillantásunk találkozott. Mint mindenki ő is megrökönyödve nézett rám és nem átallott még a száját is kitátani. Mérgesen fordultam meg a dobozzal a kezemben. Megnéztem a feliratot a tetején. Nagy nyomtatott betűkkel a konyha szó állt rajta, így arra indultam el vele.
Egy órán át pakoltuk ki a kocsiból a dolgokat. Sok mindent elhoztunk a régi házból. Csak azokat a bútorokat hagytuk ott, amiket túl réginek, illetve bűn rondának ítéltem. Az előző házunkat nagyrészt Charlie rendezte be és alaposan meg is látszott ez rajta. De ez most szép lesz.
Amint a költöztetők elhúztak a konyhába mentem és elkezdtem kicsomagolni az edényes dobozt, közben kinyitottam az alsó szekrény ajtaját, közvetlenül a tűzhely mellett lévőt. Ott lesz a legpraktikusabb helye. a porról viszont elfeledkeztem. Még jó, hogy otthon eszembe jutott. Kiszaladtam a kocsihoz és a hátsó ülésről kivettem egy nagy zacskót, ami tele volt takarítószerekkel és rongyokkal illetve tusfürdővel, szappannal, wc papírral stb. Behurcoltam, majd elkezdtem kipakolni a dolgokat, miközben Charlie rendelt egy hatalmas méretű pepperonis pizzát.
A hétvége a takarítás és a pakolás szellemében telt, így vasárnap estére, már tudtam vacsorát főzni. Steaket csináltam, Charlie kedvencét.
- Apa, szerintem az ebédlőt nem ebédlőnek kéne berendezni. –mondtam, mikor Charlie már elfogyasztotta a steak felét.
- Hát akkor minek? –kérdezte
- Nem tudom. De mi csak ketten vagyunk, és ez a kis asztal elfér a konyhában is. Felesleges folyton áthurcolni az ételt oda. –mondtam, miközben kortyoltam egyet a vörösborból.
- Talán igazad van. De ha vendégek jönnek, akkor igenis sok értelme lenne. –mondta, és én inkább nem mondtam ki a véleményemet a vendégek terén. Apa magányos farkas volt. A baleset óta bezárkózott, eltávolodott a régi barátaitól, és újjak után sem nézett soha. Minden szabadidejét velem tölti, én meg vele a szabadidőmet. Nekem sincsenek barátaim.
- Ne vágj ilyen fancsali képet! Igenis lesznek vendégeink. Tudod én is voltam fiatal és sok barátom nem költözött el innen.
- Várj. Neked vannak barátaid Forksból? –kérdeztem meghökkenve.
- Itt nőttem fel. Persze, hogy vannak. –mondta úgy, mintha ez természetes volna.
- Dehiszen én úgy tudtam…., hisz mindig is úgy mesélted…, egy szót sem értek. –mondtam összezavarodva, miközben próbáltam visszaemlékezni a régi történeteire.
- Forksban születtem. 10 éves koromig pedig itt is laktunk és csak aztán költöztünk Phönixbe. –mondta egy vállrándítás kíséretében.
- Ezt nekem sose mondtad!
- Nem igaz. Kiskorodban sokat próbáltam mesélni róla, de Grace mindig unta és elszaladt, te pedig mindig a nyakán lógtál! Így te is mentél utána! –mondta azzal az ismerős fáradtsággal, mely mindig érezhető volt hangján, amikor a múltunk került szóba.
- Óh!
- Arra gondoltam, hogy csinálhatnánk belőle egy műhelyt. –mondtam, miközben figyelmesen tanulmányoztam arcát. Először elgondolkodott volt, aztán arca felderült.
- A garázs túl kicsi. A kocsid is alig fog benne elférni, a kerti felszerelésről nem is beszélve. De az a szoba igazán megfelelne. Semmi kedvem folyton takarítani a sok szemetet a nappali közepéről. És akkor a horgász felszerelésed is elférne. Kétlem, hogy jó helye lenne most a gardróbodban. –mondtam, és tudtam, hogy kezdhetem is már holnap a műhely berendezését.
- Nem tudom, Bels! Olyan keveset szoktunk dolgozni és most nincs is mit csinálni a kész munkával–mondta aggódóan
- Majd elajándékozzuk őket a vendégeknek! –mondtam, mire elmosolyodott és most sokkal fiatalabbnak tűnt.
- Rendben, Bels!
- Egyébként kiegészítőkre és egyéb dolgokra mennyit költhetek? –kérdeztem, miközben ismét hozzáláttam a steakemhez
- 2000 dollár elég lesz? –kérdezte, miközben ő is enni kezdett. Az én torkomon azonban megakadt a falat. Köhögni kezdtem, míg végül szóhoz nem jutottam
- 2000 dollár? –kérdeztem megrökönyödve
- Kevésnek tartod? Agyjak többet? Tudod én nem igazán értek ezekhez a dolgokhoz. Mennyi kell?
- Nem, nem! Ez sok! Kétlem, hogy szükségem lenne 2000 dollárra! –mondtam, miközben megtöröltem a számat.
- A 2000 dollárt megkapod. Vedd zsebpénznek, annyit költesz belőle, amennyit akarsz és arra, amire akarsz.
- Mire fel? Hisz itt van ez a ház, és az a pompás szoba! –mondtam, de Charlie csak megrántotta a vállát.
- Azt akarom, hogy boldog légy! –mondta, és mikor rám nézett szeme tele volt aggódással
- Jaj, apa! Miattam ne aggódj! Minden rendben lesz! –mondtam, majd felálltam és hozzá sétáltam és megöleltem.
- Holnap nehéz napunk lesz. –mondtam, mikor már egy ideje úgy álltunk. –Jobb, ha lefekszünk.
- Igazad van. –mondta, majd felállt és elkezdte lepakolni az asztalt.
- Hagyd csak! Ez az én dolgom! Menj pihenj le! Holnap munka!
- Rendben! De ne maradj fent sokáig! –mondta, majd nyomott egy puszit homlokomra, Jó éjt kívánt és elment aludni

2 megjegyzés:

  1. szia király a feji remélem bells jól lesz puszy

    VálaszTörlés
  2. Mi lesz itt mi lesz itt :D
    Hogy néz ki Bella ????? o.O

    Marcsi

    VálaszTörlés