2011. szeptember 15., csütörtök

POkoli kör 21. fejezet

21. fejezet
Bella szemszöge

Csöndesen ültem íróasztalom elött a székben. Elöttem fegyvereim, illetve azok darabkái hevertek, amiket egy ócska ronggyal sikáltam tisztára. Szerettem ezt csinálni, megnyugtató volt élezgetni, újra tölteni. Adott egy kicsi biztonság érzetet, amire most talán a legnagyobb szükségem volt. Biztonság. Furcsa, hogy ez a z érzés milyen ritkán adatik meg, és bosszantó, hogy már hosszú idő óta az érzés a legtöbb, amit-e téren kaphatok. EZ van, ezt kell szeretni.
Összerezzentem. Asztalomon a telefon rezegni kezdett, majd David Garett hangos muzsikája árasztotta el a szobát. Szerettem ezt a számot, így hallgattam egy kicsit, és csak akkor vettem fel, mikor minden bizonnyal a telefonálónak már végét járta a türelme. Nem is néztem meg ki az, csak fülemhez emeltem az apró készüléket, s egy gombot megnyomva elhallgatattam a szerkentyűt.
- Hallo. –szóltam bele unottan, majd hirtelen feljebb csúsztam a széken és mosoly áradt szét számon, mikor meghallottam lányom izgatott vékony hangját.
- Szia anyúúú!!! Képzeld egyes egyedül hívtalak fel! ès képzeld oviba járok! ès képzeld apu vett nekem egy tengerimalacot! –újságolta híreit, mit én örömmel, mégis szomorúan hallgattam. Szomorúan, mert nem én vihettem először oviba, mert nem mondhattam el neki hogyan kell gondozni egy tengerimalacot, mert nem együtt választottunk neki nevet, mert nem látom a mosolytól gödrös arcocskáját.
- Jaj de jó? De miféle malacka ez? Hogyhogy tengeri? Talán uszonyai vannak, és vízben él? –tettem a tudatlant, mire ö nevetve gúnyolt ki és nagy türelmesen kezdte el magyarázni, hogy a neve milyen megtévesztö és hogy miféle állat is ez a kicsi malacka, ami nem is hasonlít malachoz, a tengerhez meg végkép semmi köze nincs.
- Hogy te milyen okos vagy kis tündérkém! –mondtam lágyan –Na és mond csak a többiek hol vannak, egyedül vagy most? –kérdeztem, mire kuncogni kezdett
- Elbújtam. – mondta, majd ismét kuncogott, mire szemöldököm rögtön ráncba szaladt. Rosszat sejtettem.
- Igen kicsim? Találtál egy jó búvóhelyet? ès tényleg jó, mert akkor ha legközelebb bújócskázunk én is oda bújok.
- Oh. Nagyon jó. Itt nem talál meg senki. A padláson vagyok, a nagy szekrényben és itt van velem Panna baba is, meg Mackó mama. –mondta, majd egy kis mocorgást hallottam.
- Üdvözlöm öket kicsim. ès jól meg vannak? Nem betegek? Szeretnek ott Forksban? –kérdeztem megnyugodva, hogy nem kóborolt el lányom semmi veszélyes helyre.
- Nem igazán. Nem szeretik a sok esőt. ès nem szeretik az éjjeli meséket sem, meg a papájuk esti szúrós pusziját. ès hiányzik nekik wade, meg a mamájuk. Haza akarnak menni. hiába vigasztalom őket, néha még sírni is szoktak. Itt nincs senki aki csinálna búelvonó gyógy sütiket, meg Búelvonó kakaót. –mondta, mire sírhatnékom támadt.
- jaj, kicsim. Ti is nagyon hiányoztok nekem. Nincs perc, hogy ne gondolnák rátok. –mondtam síri hangon
- Haza akarok menni. Látni akarlak téged. Nem akarok itt maradni. Meddig kell még itt lenni? A szülinapomkor azt mondtad nyáron már együtt leszünk,d e már nincs is olyan meleg. Apa zt mondja, már itt az ősz.
- Ne haragudj kicsim. Hidd el úgy szeretnék veled lenni. De nem lehet, még semmikép –mondtam ám ekkor a távolból zajokat hallottam, majd ajtócsapódást.
- Hát itt vagy! –hallottam meg egy megkönnyebbült hangot. –Mit csinálsz itt? Már mindenhol kerestelek picur. nem féltél itt ebben a sötét piszkos szekrényben? Gyere menjünk le, olvasok neked egy mesét. –hallottam Emma hangját, majd ismét súrlódást és lépteket, majd végül csend lett. nem rakta le senki a telefont. Minden bizonnyal ott hevert a szekrény aljában. Egy percig még hallgattam a némaságot, majd letettem…

- Anya! – robbant be hirtelen szobámba Wade és én arckifejezéséből rögtön tudtam, hogy baj van. Felpattantam, majd az asztalra terített fegyvereket rögtön elkezdtem övembe csatolni, illetve más helyekre, közben pedig hallgattam Wadet.

- Èszakon fent a hegyekben jeleztek az érzékelők. Egy vérfarkas ténfereg odafent. –mondta –Egyedül van. S a gépek szerint egyenlőre nem jön közelebb. A hegyen ólálkodik. Megérezhetett minket. Cselekednünk kell mielőtt segítséget hív. –mondta, mire én az utolsó tört is becsúsztattam csizmámba.

- A többiek tudnak róla? –kérdeztem, mire ö megrázta fejét.

- Helyes. Maradjon is így. –mondtam, majd az ablak felé vettem az irányt és felrántottam azt, majd szembenéztem az éppen lenyugvó nappal, mely sejtelmes fénybe vonta pár percre a hegyvidéket.

- èn is veled megyek. –mondta Wade, majd mellém lépett, hogy ö is távozzon az ablakon.

- Nem! Nincs időnk elmagyarázni a Culleneknek a dolgot, viszont ha éjszakára mindketten eltűnünk az kicsit feltűnne nekik. Itt maradsz. Pirkadatkor itt leszek. –mondtam, majd ellentmondást nem tűrve kiugrottam a harmadik emeletről , s puhán landoltam a sárga levelekkel ágyazott gyepen, majd rögtön szaladni is kezdtem. Hamar magam mögött tudtam a házat, s hamarosan már a meredek lejtőn haladtam felfelé. Gyors voltam, s óvatos, bár korántsem eléggé. Nem volt idő lassan megfontoltan megközelíteni az ellenséget, vagy feltérképezni a terepet. Lassan mentem, szembe a széllel, figyeltem is, ám így annak is nagy esélye volt, hogy előbb cserkésznek be engem. Aggódni kezdtem. A szél csak az erdő megszokott illatát hozta felém, s nyomokat sem láttam, bár az nem sokat segített, hogy lement a Nap és egyre sötétebbé vált az erdő. Talán elkerülte valami a figyelmem, vagy az érzékelő csak egy lázas szarvassal ijesztgetett minket, vagy talán az illető már el is húzta a csíkot. De nem, éreznem kéne a szagát. elvileg járt itt. Persze, ha profiról van szó. ….Elvégre a növényzet itt nem olyan sürü, és megfelelő öltözetben, ha a személy elég profi, akkor nem hagy nyomot, akkor csapdát állít fel, mögém kerül és én észre sem veszem. Pont, mint most.
àgreccsenés, finom kattanás. Nem haboztam. Megfordultam, s egy mozdulattal előrántottam fegyverem is. Nem láttam jól, sötét volt, s a fák árnyai mögött bárki könnyedén megbújhatott. àm volt egy előnyöm. Hallásom kifinomultabb volt, mint más fajtársaimé, habár erőben én bizonyultam átlag alulinak. Hallottam mindent, az állatokat, a szelet, az egész tájat. S hallottam egy gyors ritmusú szívet is. Pontosan jobb oldalról, a nagy tölgyfa mögül. Nem haboztam. Lövéseket adtam ki a fára, s félre billentett fejjel vártam mikor ugrasztom ki a nyulat a lyukból. àm a nyuszi nem ugrott elő, mire szám sátáni kacaj hagyta el. Jól van, akkor játszunk.
- Lám, gyere elő. Ügyes vagy és tapasztalt. Egy ilyen kis csitri mint én nem fog gondot jelenteni. Intézzük el ezt gyorsan. –mondtam, majd szemem kíváncsian összehúztam, térdem pedig egy kicsit megbiggyesztettem, ugrásra készen várva a támadást, miközben körmeimet a közeli fában élezgettem.
- Na jól van aranyom. Játszani akarsz? Csak aztán reggelre nehogy meggondold magad, drágám. Na persze reggelre mind meggondolja. –motyogtam orrom alatt, majd szépen elindultam oldalra a fa felé. Közelre nem merészkedtem, hülye azért nem vagyok teljesen. Bár a vérfarkasom nem volt ott. szívverését kicsit távolabbról hallottam, egy másik fa mögül.
- Most komolyan! – háborodtam fel. – Basszus. de lám csak hova lett a büszkeség a jó modor. – motyogtam, bár már idegesebb voltam. Anélkül helyzetet változtatott, hogy észre sem vettem. majd megdermedtem. A szél most már felém sodorta illatát. S a szag túlontúl ismerős volt. Elmosolyodtam, de most szívből.
- Csak nem? Kit evett ide a fene? -mondtam, -Mondjuk ez tipikus. Harminc éve nem látlak, megsiratlak, s közben te egyszer csak megjelensz itt, és akkor is bújócskát játszol.
- nem játszanék bújócskát, ha nem hinném a sok elszenvedett kíntól zápult meg agyam, s az sodort ez ismerős régi illat felé, mely csak téveszme, mely csak a múlt ismerős illata, s ami mögött gyilkos veszedelem múlik. –hallottam meg hangját, mely keserű volt és fájdalmas. èn pedig elraktam a fegyvert, s lassan megkerültem a fát. Ö ott állt, hátát a fának döntötte, alakja sötéten körvonalazódott ki, s csak szemei világítottak.
- ùgy hiszem hasonló cipőben járunk. Ennyi év után. csak fejünk játszik velünk, illetve velem. Hogy látlak, oly csoda. –mondtam, majd nem mozdultam. Viselkedése furcsa volt. Nem a megszokott. Mondjuk 30 év után, habár az örökhöz képest ennyi nem is sok, de éppen elég ahoz, hogy borzalmas kínokat éljünk át, melyek megkeserítenek minket, eltörölik bennünk a szépnek még az emlékét is.
- Hogy kerültél ide? –kérdeztem, s hangom most először hangzott fenyegetőnek, amitől vagy talán a kérdéstől hangos kacagásba kezdett.
- ùgy hittem a nyakamba borulsz, s ugrálni kezdesz örömödben. De lám te is változtál. Csak benőtt a fejed lágya. Ki gondolta volna? –kérdezte, ám én most nem foglalkoztam vele. Oldalra kaptam fejem, ahonnan léptek zaját hozta a szél.
- Már megbocsáss, de álmaimban mikor elképzeltem, hogy újra itt vagy velem, a belépődet sosem így terveztem meg. Eléggé oda lehetsz, ha szenvedélyed a látványos belépök után, márt így oda lett. –mondtam, majd közelebb léptem hozzá. Egészen közel. 10 centire voltam orra hegyétől, de így most legalább láthattam újra finom vonásait. Huncut zöld szemeit, melyeket sürü sötét pillák kereteztek, a szép ivü szemöldökét, melyet jobb oldalt egy sebhely szelt át. Pisze hegyes orrát, s telt ajkait, melyek közül az alsó duzzadtabb, mindig csókra éhes. Göndör haját, mely most csapzott volt, s kócosan, de mégis gyönyörűen keretezte arcát.
- Tényleg te vagy? –suttogtam , miközben kezem lassan arcához emeltem, s megérintettem selymes bőrét. Ö kezét kezemre rakta, majd baráti ölelésbe zártuk egymát. Olyan jó volt, olyan megnyugtató. Pont úgy hatott rám, mint régen, csak még erőteljesebben. ùgy éreztem részemet kaptam vissza.
- Mégis mi ez? –hallottam meg Emett kérdőre vonó hangját, mire én elszakadtam barátnőmtől, ám kezét továbbra sem engedtem el.
- Had mutassam be nektek Meera Chevaliert, mentorom, barátnőm, régi csapattársam. –mondtam, mire Meera kedvesen integetett az egész Cullen családnak, majd Wadehez lépett és kezet nyújtott neki. – Téged még nem ismerlek.
- Hé! Tudtommal még velünk sem találkoztál! –háborodott fel Emett
- Meera látott már minket Bella vérében. –felelte Alice, mire Meera elismerö pillantást vetett rá, majd ismét Wadenek szentelte minden figyelmét
- Wade vagyok. – mondta fiam bambán, miközben furcsa csillogással szemében, elbűvölten nézett az előtte álló nőre. – Az édesanyám meséiben elfelejtette megemlíteni, hogy a híres csapattársa nem csak erős, okos, ravasz és humoros, hanem csodaszép is. –bókolt Wade, miközben kezetcsókolt, Meera pedig gyönyörű mosollyal ajándékozta meg, majd felém fordult.
- Nocsak Bella. Azt hiszem jó pár dolgot meg kell beszélnünk, –pillantott élesen családom felé, majd furcsa pillantást vetett rám, majd Wadere is.
- Elmegyünk sétálni egyet. Otthon, majd találkozunk. – mondtam, majd bele karoltam Meeraba, s besétáltunk a sürü lombok közé, közben pedig hallottuk, hogy a Cullen család is elindul hazafelé.
- Mire fel ez? –kérdezte –Hogy a csudában vagy életben, hogy a francba sikerült megszöknöd és így felszívódnod? ès mire fel Wade? 26-nak néz ki. Hol az apja? –kérdezte és hangjában gyanakvás, vád ült, mire karom kihúztam kezei közül, s felháborodva néztem rá.
- Tudom, mire gondolsz. ès jogtalanul vádaskodsz.. Nagyon jól tudod, hogy az események akaratomtól függetlenül alakultak. Teljesen ki voltam szolgáltatva, nem okolhatsz a történtekért. Egyébként meg nem az történt amire gondolsz. Nem estem teherbe, legalábbis nem Thotmentöl. Wadenek Jacob Black az apja. –mondtam, mire felhúzott szemöldökkel, döbbenten nézett rám. – Igen, ö. S nem kell ezen meglepődni. Kapcsolatunk mindig is bensőséges volt, és mikor visszatértem Forksba ö vigasztalt meg.
- Az még oké, de hogy hagytad magad teherbe esni! Pont te. te, aki gyűlölte az életet, aki mindig is úgy gondolta a legnagyobb bűn egy életet erre a kárhozott földre kényszeríteni. Ez ellenkezik mindennel, amit vallottál. –mondta, majd ismét belém karolt.
- Szerettem Jacobot, úgy hittem olyan életet nyújthat, amilyet szeretnék. Abba a gondolatba ringattam magam, hogy nem találnak rám, hogy boldogan élhetünk, s többnyire biztonságban. – mondtam, s arcomon keserű mosoly ült.
- nem tartott sokáig, mi?
- 23 évig. Az már sok. Boldog család voltunk. Nagy család. –mondtam és vártam egy kicsit, hogy leessen Meeranak.
- Várj csak! testvérei is vannak? –kérdezte, s hangja ismét váddal telt meg.
- 4-en voltak testvérek. A legkisebb fiam meghalt. Wade 23 éves, Emett 18, Lotti pedig 3., de csak wade örökölte a kort. Emett alakváltó, Lotti pedig teljesen emberi. A vére teljesen tiszta. Nem fog átalakulni semmivé. Boldog és emberi életet élhet. –mondtam, mire felhorkant.
- nem gondolod komolyan? A boldogban meglehetösen kételkedem, de az emberiben meg végképp. Ha úgy van ahogy mondod, s tényleg normális, akkor add örökbe még most. Addig, amíg kicsi, amíg nem lesz túl késő, se neki se neked. A háború minden mutáns lényt érint , még az alakváltókat is. Nem maradhatnak továbbra is árnyékban. Ha azt akarod, hogy boldog és emberi élete legyen ez az egyetlen megoldás. Emettet pedig tartsd az alakváltóknál. hamarosan rájuk találnak, vagy a vámpírok vagy a farkasok. Minden katonára szükség van, s emlékeidből úgy tudom ők eredményes harcosok. harcolhatnak, s harcolhat a fiad is. Hozzád nem fogják kapcsolni, s kis szerencsével, s ha okos és jól helyezkedik, akkor túlélheti. Wadenek nincs jövője, ahogy nekünk sincs. – mondta Meera, én pedig a komor dolgok ellenére, amiket persze már én is tudtam, s elfogadtam- elmosolyodtam. Alig van itt és máris rendezkedik. Semmi engesztelő szó, vagy ilyesmi, rögtön megmondja milyen hülye vagyok és máris irányítása alá, kezelésbe veszi a dolgokat.
- A vámpírok oldalán még harcolhatunk. Aronak kedvező, ha vannak kémjei, vagy legalábbis olyan emberek akik sokat tudnak az ellenségről és gondolkodásáról, na meg persze tudnak jól harcolni. Persze a mai állás szerint a vérfarkasok fognak győzni, na de ki tudja? persze, ha Aroék győznek és eltörölnék a fajtánkat, vagy legalábbis kísérletet tennének a kiirtására, úgy minden bizonnyal mi is sorra kerülnénk. Megölnének minket, amint nincs ránk szükség, s ha elmenekülünk mert persze ezt tennénk, akkor is élhetnénk ismételten bujdosva, s mivel mostmár a vámpírok ismerni fogják a vérünket, a jeleket amikre oda kell figyelni-, sokkal nagyobb eséllyel döglünk majd meg. –mondtam, ám meera a fejét csóválta.
- Nem dolgoznék aroonak semmiért, még az életemért sem. Inkább kaszaboljanak fel pár évvel előbb. Aroo megbízhatatlan, túl ravasz. Nem dolgoznék neki soha, s azt ajánlom te se törd ezen a fejed. aro nem megoldás. Nem nyúlt védelmet , sem esélyt. èppoly gyorsan, vagy talán még gyorsabban véget érne minden, csak éppen úgy hogy meghunyászkodsz egy vámpírnak, és minden büszkeséged elveszted. S azért ez mégsem mindegy. – mondta, majd letelepedett az utunkba került kidőlt fára, s én mellé ültem.
- Örülök, hogy a Cullen családdal látlak. Velük boldog vagy, szeretnek téged. Ez biztonságos, nem fognak elárulni. – mondta, mire én fáradtan bólintottam egyet.
- A családodat viszont ne hozd ide Bella. Ne engedd, hogy mindenkinek ilyen vége legyen. Ha már megszülted őket, s amúgy is ezen a gyatra földön kell lenniük, had legyenek övéik között. Engedd el szépen Emettet és Lilit.
- Lotti, a lányom neve Lothorien.
- Oké.
- ès honnan veszed, hogy nincsenek már ott. A biztonságos helyen, övéik között?- kérdeztem, mire ö csak szomorúan sóhajtott egyet.
- Mindig is az volt a legnagyobb bajod, hogy nem tudtál elengedni, nem tudtad uralni az érzéseidet. Nem engedted el őket, mert nem akarod elengedni. Mert félted és szereted őket, nem igaz?- kérdezte, ám én csak a fejem ráztam
- Szeretem őket és éppen ezért az akarom hogy boldogok legyenek. ès tudom mit kell tennem, csak még nem jött el az ideje. A helyzet még nem olyan rossz, s ez az állapot Forksban még kitart egy-két évig. Addig azt akarom, hogy Lotti a családjával maradjon, azt akarom, hogy emlékezzen ránk, legalább egy kicsit. A fiúk pedig elég nagyok ahhoz, hogy eldöntsék mit választanak, s elég dolgot megéltek ahhoz, hogy tudják melyik döntés milyen következményekkel jár.
- Jól van. S te nem vagy kíváncsi arra, hogy velem mi történt? – kérdezte, majd fél szemmel sandán nézett rám. Tudom mit akart, mit ajánlott fel.
- A barátaink életben vannak? Csak ennyit mondj meg. –kérdeztem, mire Meera megrázta a fejét, majd csuklóját szájához emelte, s beleharapott saját karjába, majd eltartotta magától véres kezét és felém tartotta. Felajánlotta nekem. Azt akarta, hogy szívjam vérét, azt akarta hogy lássam amit ö látott, érezzem amit ö érzett. Azt akarta, hogy átéljek mindent, amit ö.
- nem kell. Nem akarom látni. Elegem van az emlékeidből. A tieid, ne terhelj vele. –mondtam durván, miközben kezét ellöktem képem elöl. Meera szerette ezt csinálni. gyakran ajánlotta fel vérét nekem és a többieknek, vagy bárki másnak, akinek éppen valamilyen információra volt szüksége. Mindig azt mondta jobb, hogy ha látjuk mi is. Hátha ö átsiklott valami felett. Holott ez nem így volt. lelke mélyén szomjazta, hogy tudjon róla valaki, hogy tudjon az életéről, hogy magába szívja, magába fogadja valaki öt. Mert Meera keserű volt és megértésre volt szükségre, azt akarta, hogy más is lássa, és valaki értse meg, hogy miért így alakult az élete, s persze akarta azt is, hogy maradjon utána valamilyen emlék, hogy emlékezzenek rá. Hogy a megszerzett tudása, ne vesszen pocsékba.
- Jól van na. De morcos vagy. Régen szívesen kortyolgattad a vérem. –mondta sértődötten
- Francokat. Megtettem, mert úgy gondoltam így könnyebben tudunk majd dolgozni, így több információval rendelkezhetünk egy ügyről.
- Most is csak erről van szó. Sokat kémkedtem, sok helyet bejártam, szövetségeseket találtam, jót tennél magaddal, ha tudnál róluk. Mindent nem tudok elmesélni, s nincs is annyi felesleges időnk, hogy megtegyem. Szóval kell az infó vagy sem? –kérdezte, majd meglengette előttem már begyógyult, ám még vérfoltos karját.
- Nem. Nem kell. Ha Wade tud róla az elég. èn nem akarom. Most nem vagyok elég erős hozzá. Sok minden történt az utóbbi pár hónapban, ezt már nem bírnám elviselni. Úgyhogy tudod mit? ne is mondj semmit. Majd később.
- Te tudod. Bár én nem szívesen halasztanák semmit sem későbbre, a mai tényállás mellett. Hiszen ki tudja, lesz-e később? – tette fel, s bár költői kérdésnek szánta, én mégis megválaszoltam.
- Lesz még, Meera. Hidd el, hogy lesz.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Húha. Egyre háborúsabb fejezeteket írsz, de tetszik! Felbukkant Meera. Vajon lesz köztük valami Wade-del?
    Siess!
    Puszi, Florence*

    VálaszTörlés
  2. szia!
    tényleg sötétebb fejezetek jönnek,de tetszik!várom a folytatást.
    szia
    a.n

    VálaszTörlés