POkoli kör 20. fejezet

20. fejezet
Néztem pirosló arcát, haját, ahogyan az izzadságtól nedvesen tapad arcához, könnyed mozdulatait, kemény ütéseit . Ismét vágy ébredt bennem. Nem tudtam betelni ezzel a szépséggel, a társammal. S milyen szép szó ez.
- Edward! El fogod terelni a figyelmét és carlisleinak sikerül megütnie! –szólt rám Alice, majd gondolataiban újra lejátszotta látomását. èn pedig lehajtottam a fejem és inkább hátrébb sétáltam. Bár hízelgett a gondolat, hogy pillantásommal képes vagyok Bellát kizökkenteni. Ez azt jelenti, hogy ö is kíván engem, hogy hatással vagyok rá.
Carlislei elöreugrott, majd hirtelen pördült egyet, ugrott és Bella háta mögött termett, ám résen volt kedvesem, s apám csak a levegőt markolta, míg Bella végzetes csapást mérhetett volna rá, mi viszont most csak egy apró simogatás volt fejére.
- Jobb. De nem eléggé. ès most még csak farkas alakban sem vagyok. Még csak karmaim sincsenek. –mondta Bella, miközben dühében bele öklözött a legközelebbi fába. Nem látszott rajta fáradtság, pedig félig ember , és a vérfarkasoknak is vannak korlátaik.
- Tudjátok a technikát, és el is sajátítottátok már! DE EZ! ez nem elég! Nem vagytok képesek megfelelő keretek között használni! Ti csak, ti csak….áááááááá! –morgott mérgesen Bella, miközben ismét belé mélyesztette kezét a fába, s újjbegyeit végig húzta a fán, mély karcot ejtve helyükön, s vér nyomot.
- Talán mi csináljuk rosszul. Ez a technika farkas technika. Mi farkasok vagyunk és farkasol ellen védekezünk most. èrtjük hol a gyengéjük, mert nekünk is ott van és tudjuk hol az elönyük. Tudunk az ellenség fejével gondolkodni, mert olyanok vagyunk mint ök. De ők vámpírok anya! Ne várj tölük sokat! ìgy is rengeteget feklödtek! Pár hónappal ezelött még…. –mondta véd, próbálva lelket önteni mindnyájunkba, ám Bella dühösen leteremtette!
- Te is nagyon jól tudod, hogy ez nem igaz! Ez nem farkas technika! Ez pusztán logika! Meg mondom mit ne csináljanak és ennyi! Tudják, mit kell tenniük. Tisztában vagyok vele, hogy a többi rajtuk múlik, de hát nem találják! Nem találják! nem találják! –mondta Bella, majd csüggedten leült a fa tövébe melyet megcsonkított.
- Ez csak idö kérdése! talán mi se találtuk volna! Légy türelmes! Mi más helyzetben voltunk! –érvelt wade, de talán maga sem hitte, amit mondott
- Persze. Mi akkor sokkal jobb helyzetben voltunk! –mondta bella cinikusan
- Te is tudod, hogy értem! A saját kárunkon tanultunk! Magunk jöttünk rá! A szükség kívánta meg ezt! persze, hogy nem úgy harcolnak, persze hogy nem úgy küzdenek, mikor itt vagyunk együtt, és a szeretteink ellen küzdünk.
- Mit akarsz wade? Dobjam be öket egy farkas banda közepére! persze, kimondottan hatásos volna, ha talán ketten túlélnék, ök ügyesebbek lennének és érzelmileg is sokkal egyszerűbb lenne! èjjel bosszún törnék a fejüket ahelyett hogy hancúroznának! Kitűnő ötlet! –mondta Bella hisztérikus hangon, s szavaitól összeszorult a gyomrom
- Nem bella! Ez tényleg nem jó ötlet, de mi lenne ha más felállásban közelítenénk meg a dolgokat. –mondta kiegyenesedve, majd wadehez fordultam, és bólintottam felé. Elfogadtam az ajánlatát, ami gondolataiban fogalmazódott meg.
- Csináljuk! Te és én! Farkas alakban. Nem lehet bajunk. Nálam nincs ezüst se machete, se más. Puszta kézzel, míg szét nem marcangoljuk egymást, utána összerakhattok, egy kis vér és holnap délutánra egyben leszünk, vagy leszek. –mondtam, Wade pedig nem tiltakozott
- Tényleg szükség van erre? Sokat fejlődtünk!Ez örültség! ès ha mondjuk éppen ma este támadnak meg minket? Sebesülten védtelen leszel! –kezdte Esme, miközben elém jött, féltőn megfogta kezem és elém állt, mintha máris védene a támadni készülő Wadetöl.
- Ha ma este megtámadnának minket. Odavesznénk egytől egyig. ìgyis úgyis. Csinálják! –mondta Bella bármiféle aggódás nélkül. Rosszul esett. ùgy hittem tiltakozni fog. Nem fogja megengedni. ùgy hittem éppen úgy fél attól, hogy bántódásom eshet, ahogy én féltem öt.
- de ha csináljátok, akkor már rendesen. –mondta, majd Alicehez lépett és övéből kiszedte tőrét és tartójából pisztolyát. Kinyitotta és megnézte a tárat. Tele volt ezüst golyóval. Hozzám sietett, a combomra is és a mellkasomra is volt erősítve bőr hám, de fegyvereimet kivettem belőle, mikor a puszta kezes harcot kezdtük el gyakorolni. Most ismét tele voltak, és én megrökönyödve néztem a pici lényt előttem, a feleségem, ki összeszorított szájjal és furcsa tűztől ragyogó szemekkel nézett rám.
- Wade! –mondta, majd a levegőben finoman felé dobott egy kicsi ezüst tárgyat, wade könnyedén elkapta és zsebébe csúsztatta. Öngyújtó volt.
- A háború nem fer küzdelem. Egy csatában sincsen kegyelem. a becsület rég kiveszett ebből a világból! Harcoljatok, hogy éljetek! èljetek, hogy harcoljatok! –mondta hangosan felemelt kezekkel, majd kezét hirtelen leengedte – Rajta! –kiáltotta, mire valami erős csattant nekem, hátra estem, s már rajtam is volt. Láttam a szörny torz acsarkodó pofáját, karmos öklét ahogyan felemeli, ütésre feszíti, hogy letépje a fejem. S azt hittem megáll, hogy a komoly dolog itt véget is ér, hogy Bella ismét kioktat mennyit érek egy vérfarkassal szemben, de nem így történt. Wade lesújtott. S én az utolsó pillanatban húztam csak félre fejem, karma viszont még így is érte fülem. Fájdalom, ordítás, mely az én torkomat hagyta el, vérem mely tulajdon arcomra fröcsköl, és a szörny pofájára. Cafatokban lógó hús a fülem helyén, melyet múlt éjjel még Bella csipkedett játékosan fogaival. ùgy éreztem nem csak a fülem, de talán az egész fél fejemet tépte le az átkozott, úgy lüktetett a fájdalomtól, de ez a fájdalom kellett hozzá, hogy magamhoz térjek. Elöntött a düh, a vágy, hogy én is fájdalmat okozzak, agyamat vörös köd lepte el és én is épp olya vérszomjas szörnyé váltam. Hirtelen támadt erőmmel lelöktem magamról, és nyomban fel is pattantam, de nem tétováztam támadtam is, neki estem és ütöttem újra és újra. Nem számított hol,a lényeg az volt, hogy vér fröccsenjen helyén, csont ropogjon alatta. De ö sem volt rest kaptam én is rendesen, de nem számított, a fájdalom, csak még dühösebbé tett, a düh pedig erősebbé elszántabbá. Nem tudom meddig harcoltunk, de éreztem láttam mindent magam körül. Láttam az ellenfelet is, figyeltem mozdulatait és felismertem azokat, miután bekaptam egy ütést, tudtam mire figyeljek következőleg, egyszóval tanultam. tanultam s egyre ügyesebbé váltam. èreztem mit fog tenni, éreztem és becsaptam. Támadást színleltem, majd menekülni kezdtem, ö utánam eredt felelőtlenül, s mikor hirtelen megfordultam és arcul ütöttem, meglepetten érte a támadás, elterült a földön, kezemben pedig mintha magától termett volna ott a machete –nem tudom - de minden porcikám ölni kívánkozott. Lesújtottam wadere. A távolból kiáltást hallottam, de nem érdekelt. Csak a csillogó tárgyat néztem kezemben, ahogyan egyre közelebb került a nyakhoz. Wade viszont rettegve tekintett a késre és e szerint mozdult is, de nem volt ideje. Késő volt, ahogy az elején ö a fülemet, én most a nyakát értem, s csúnya vágást ejtettem rajta. Elvágtam az ütőerét és ö hörögve kapott nyakához, hogy leszorítsa, ujjai közül spriccelt a vér. àm ez engem csak még jobban feltüzelt, újra emeltem karom, a véres pengét, ekkor azonban valaki durván kicsavarta kezem hátul, a földre tepert, fejem a homlokomnál fogva felhúzta, fejem letépni készült. àm ép fülem selymes csiklandozás érte, puha tincsek csiklandozó lehelet, kedves hang.
- èn vad harcosom, én szerelmes férj uram. Ki gondolta volna, hogy ennyi tüz lakozik, egy ilyen békés ember lelkében. Megleptél, ugye tudod. Meglepted Wadet is. Ügyes vagy. Már nem kell annyira féltenem. ùgy hiszem boldogulni fogsz, mostmár tudod, mostmár érzed, amit kell. Ugye drágám. èrzed ugye? èrezni fogják a többiek is ne félj. –mondta Bella, ám az én testem még mindig feszes volt, még mindig harcra kész, és a vörös köd még mindig nem szállt el. Tudta ezt Bella is, és beszélt hozzám tovább. Ez segített. szépen lassan megnyugodtam, ö pedig nyomott egy puszit arcomra, majd felegyenesedett hátamról. èn is felálltam szépen lassan. Szemem lesütöttem. Nem akartam családom szemébe nézni. valahogy szégyelltem ezt a vad, kezelhetetlen énemet.
- ne szégyelld ezt kedvesem! Légy rá büszke, örülj hogy ilyen is tudsz lenni. Hidd meg, ez fog megmenteni. –mondta Bella, és most boldogan mosolygott rám, valahogy megkönnyebbültnek tűnt és én félénken visszamosolyogtam rá, bár minden bizonnyal grimaszba fordult, mert közben megláttam a tisztást, vagyis ami lett belőle. A családom viszont hasonlóan riadt volt, csak Jasper és Emett vigyorgott izgatottan. Wade is odajött hozzám, vigyorogva ölelt meg. nyakán a vágás rengeteget gyógyult már, és egy perc múlva már csak a rengeteg vér és a rózsaszín csík emlékeztetett nyomára. egyébként jól nézett ki. ùgy emlékeztem sok helyen megütöttem, de semmi zúzódás, semmi törés. teljesen ép volt, csak a sok vér bőrén, és szakadt ruhája mondott bármit is arról, ami néhány perce még itt zajlott. Az én esetem már más volt. Fülemből még mindig ömlött a vér. Testem tele volt karomnyomokkal, hasamon szörnyen mély vágás volt, melyet még Hasfelmetsző is megirigyelt volna, kezem egy merő lila maszat volt, lábamból pedig kiállt egy csont. Most, hogy már a vörös köd eltűnt. testem megviselt volt és nehéz. ès a gyilkolás érzése immár teljesen idegen érzés volt. Most úgy éreztem magam, mint aki menten darabokra esik szét.
- na jól van. folytassátok. de csak a normális edzést. èn elmegyek ápolni Edwardot. Jasperrel kiemelten foglalkozz wade légy szíves. Holnap összecsapunk. –mondta Bella, majd vetett egy halálos pillantást Jasperre, akinek ettől leolvadt a mosoly arcáról, mire Bella elmosolyodott.
- Ne félj, Edward! Ha jasper holnap ugyanolyan jó ápolást kap alicetöl, amilyet te ma kapsz tölem, akkor nem fog panaszkodni. –mondta Bella vigyorogva, mire a torkomban ismét megjelent az ismerős gombóc, gyomromban pedig mintha madárkák repkedtek volna, s a sérüléseim is mintha ott maradtak volna kint a csatamezőn